Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Körrendelet a kőanyagok szállitásáról

Kereskedelemügyi m. kir. miniszter 84281 /I. C. 1. szám. Valamennyi államépitészeti hivatalnak és a szentesi kirendeltségnek.

Sulyt helyezvén arra, hogy a vasutak az évnek abban a szakában, amidőn azokat a mezőgazdasági termények szállitása nagy mértékben leköti, a közutak épitésére és fenntartására rendelt kőanyagok szállitásával ne terheltessenek, elhatároztam, hogy 1912. évtől kezdődőleg a közuti célokra szükséges kőanyagok vasuton csakis február 15-től augusztus 15-ike közötti időben legyenek szállithatók.

Erről tudomás és miheztartás végett azzal értesitem a hivatalt, figyelmeztesse a vármegye területén levő magánkőbányák tulajdonosait, hogy 1912. évtől kezdve a közutak épitésére és fenntartására rendelt kőanyagok vasuti szálittására szükséges kocsik csakis a fent jelzett időben fognak a bányáknak rendelkezésére bocsáttatni, az év többi részében pedig közuti célokra kőanyagok vasuton szállithatók egyáltalában nem lesznek.
Budapest, 1910. december hó 17-én, Hartig s. k.

— Ez a rendelet aligha éri el azt a célt, amelyet maga elé tűzött. Az is kérdéses, hogy végre lehet-e hajtani és hogy nem okoz-e majd sok bajt az utépitésnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Utcza-javítások a fővárosban Az útépítés első lépései közé tartozik a megfelelő alap készítése kövekből
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98