A Petőfi-könyvtár egyik újabb kötetében összefoglalja azokat az adatokat, melyek Petőfinek a világirodalomban való elterjedtségére vonatkoznak. A németeknél, a kik minden nemzetek között leginkább tudják magukévá elsajátítani az idegen népek irodalmi kincseit, tette Petőfi is a legnagyobb hódítást, a minek egy másik oka az is, hogy az első német Petőfi-fordító, Dux Adolf óta, ki már 1846-ban adott ki Petőfi-fordításokat, mindig akadtak lelkes német ajkú honfitársaink, a kik a költő hirét igyekeztek a németeknél elterjeszteni.

A német Petőfi fordítók mind németül iró magyarok. Ezeket a fordításokat vette sorra Lenkei Henrik egy nagyon tájékozott és gondos tanulmányban. Ő is a Neugebauer fordításait becsüli legtöbbre, bár az igazi, egyenértékű fordítást még ő is a jövőtől várja. Kár, hogy nem terjeszkedik ki a Petőfiről szóló nevezetesebb kritikai véleményekre, a milyenek épen a németeknél nagyon nyomatékosak vannak.

Petőfinek a franczia irodalomban való szerepét Kont Ignácz dolgozta fel; sok gonddal kutatta fel a legapróbb adatokat is, jóformán minden konstatálható megemlítését Petőfinek s a végén fölveti az eddigiek felhasználásával készítendő teljes és színvonalon álló franczia Petőfi-fordítás eszméjét.

Az olasz Petőfi-fordítások gyérebb sorozatát Baróti Lajos ismerteti, a spanyolokat Kőrösi Albin, az angolokét Vikár Vera, az északi népek eddig teljesen feldolgozatlan anyagát Vikár Béla dolgozta fel, részletesen ismertetve a norvégek, a svédek és a legrészletesebben a finnek Petőfi-irodalmát.