Dtum
Login with Facebookk
1911 | Július

Irógéppel készitett kép

Sok mindenféle módon készitettek már képet: ecsettel festettek, tollal rajzoltak, szőnyegre szőttek, hajból megfontak, kőből kiraktak – de ugyan ki tudná elsorolni, hogy még mi mindenféleképpen! Ki látott azonban még olyanféle ábrázolást, a milyen ez az érdekes képünk?

Nem rajzoló szerszámmal készült ennek a képnek az eredetije, hanem irógépen. Kopogtatta ki egy budapesti nőtisztviselő, Frey Margit. Az irógép, ez a legmodernebb irószerszám, sohasem tett jellemzőbb tanuságot az engedelmes voltáról, mint a mikor ezt a képet megrajzolta, jobban mondva megirta. Ez már a szószoros értelmében képirás, mint a hogyan régente nevezték a rajzolást meg a festést.

A kemény, hideg aczélból készitett irógépről el sem hinnők, hogy milyen türelmesen engedelmeskedik a billentyüin játszó kis kezeknek, a melyek munkára kényszeritik. Oly szeliddé válik ilyenkor ez a rideg aczélszerkezet, mint a kezes bárány s ha megszólaltatnók, mint a hogyan a régi mesékben szavuk volt a tárgyaknak is, alkalmasint ezt mindaná:

„Kedves kisasszony, ne csiklandozzon, mert mindjárt elolvadok, készitettek bár engem a legkeményebb aczélból.”

Az engedelmes irógép – mint e képünk mutatja – szépen megrajzolta a máskor irásjeleknek való pontocskákból, vonalacskákból ezt a szerelmes párt: a daliás hadnagyot és az ideálját. Hiszen ki kételkednék abban, hogy szerelmesek egymásba; csak rájuk kell nézni és akár meg s esküdne erre az ember

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98