Dtum
Login with Facebookk
1911 | Május

Az új szinpad

A dramaturgia a legújabb időben talán a legjobban átalakult az eszthetika összes ágai között. A szinházak ugyan tulnyomó részben még mindig ragaszkodnak hagyományaikhoz, melyek a realisztikus szinpadi ábrázolásban gyökereznek s csak igen kevés kisérlet próbálja megvalósítani az új dramaturgiai felismeréseket és elméleteket, de az elmélet és a kritika ebben az esetben messze előtte halad, agitáló szellemben.

 

A gyakorlatnak. Míg azelőtt a dramaturgia középpontja a szinész játéka volt, a mai felfogásban a hangsúly átment a szinészről a rendezőre s a fődolog az egész darabnak szinpadra való átvitele lett, nem pedig a színészi alakítás. Ennek a felfogásnak alapján a színpadi előadás a régi állapothoz képest jelentékenyen eltávolodik az irodalomtól s a többi művészetekhez, különösen pedig a képzőművészethez és a zenéhez közeledik.

 

A színész egyszerű hangszerré, vagy legalábbis is egy együtt játszó zenekar egyik tagjává lett, a kit a rendező úgy dirigál, mint a karmester a zenekart s a kinek teljesen bele kell olvasztania a maga művészi megjelenését az egész előadás partiturájába.

 

A rendezőnek viszont írónak is kell lennie, a ki egy darab szellemét nemcsak megérti, hanem meg is tudja jeleníteni, képzőművésznek is, a ki a színpadi játék azon elemeivel, a melyek a szem számára valók, a formák, vonalak, színek elhelyezésének és értékelésének teljes biztonságával tud bánni és zenésznek is, a ki az egyes szerepeket a maguk értéke és az egészhez való viszonya szerint tudja az előadás egészébe beleilleszteni. Nagyjából ebben az értelemben szól az új színpadról most megjelent könyvében Bárdos Artur.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Mussolini Afrikában Mussolini Afrikában
Vasárnap Mussolini gépkocsin folytatta útját Benghazi felé, az új...
Detektívnél akart dolgozni a körözött betörő
Vasárnap este Domonkos József detektív otthon volt Benkő uccai kis...
Rippl Rónai József újabb képei
Rövid másfél év alatt immár másodszor mutatja be újabb képeit Rippl...
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. alaptőkéjét utolsó izben 1907. január...
Braziliai hadihajó Fiuméban Braziliai hadihajó Fiuméban
Alig multak el az éjszakamerikai hajóhad tiszteletére rendezett...
Szenes Béla Szenes Béla
Harminchárom éves volt. Mosolygó és szerencsés író. Nyilván boldog...
I. Rákóczi Ferencz nyugvóhelye I. Rákóczi Ferencz nyugvóhelye
I. RÁKÓCZI Ferenczet, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és somlyói...
Osztalékban nincs még konjunktúra
Nem fizetnek magasabb osztalékot a bankok, ez az általános vélemény...
Humoros tankönyvek Bolíviában Humoros tankönyvek Bolíviában
Egészen újszerű és lehet, hogy korszakalkotó kísérletet hajtottak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98