Dtum
Login with Facebookk
1911 | Március

A Kamorra-bünszövetkezet pöre

Az olaszországi Viterbóban a mult héten kezdték meg a nagy Kamorra-pör tárgyalását. A Kamorra, ez a rettenetes olasz bünszövetkezet, a mely különösen Nápolyban és a délolaszországi városokban garázdálkodik évszázadok óta, gyakran ad magáról életjelt rablásokkal, gyilkosságokkal és mindenféle bünökkel.

 

Tagjai föltétlen engedelmességet fogadnak vezérüknek. Vasfegyelem tartja össze ezt a bünszövetkezetet, mely vakmerőségében nem riad vissza a bünnek semmiféle fajtájától sem. A kis meg akar zsarolni, annak számára nincs menekvés; ha nem fizet, akkor meg kell halnia.

 

Számtalanszor megtörtént már, hogy gazdag emberek gyermekét elrabolták és csak nagy váltságdijért eresztették szabadon. A gyilkosságoknak és rablásoknak egész sorát követik el s még a rendőrség is tehetetlen velük szemben. A Kamorra tagjai nagyon elszántak és hamarosan elteszik láb alól az ellenségeiket. A kire kimondják a halált, annak el kell pusztulnia. Nemrégiben a Cuocolo-házaspár esett a kamorristák áldozatául; meggyilkolták és kirabolták. A rendőrség hosszas nyomozás után letartóztatott negyvenkét kamorristát s velük együtt kézrekerült rettegett vezérük is, Olfano Enrico. Viterbóban most vallatja őket a bíróság.

 

Érdekes, hogy alig tudták összeállítani az esküdtszéket, mert az esküdtek elbujtak, hogy ne kézbesíthessék nekik az idézést, vagy pedig betegséggel igyekeztek magukat kimenteni. Attól féltek, hogy a kamorristák bosszut állnának rajtuk, ha az ő igazmondásuk révén elitélné őket a bíróság. Végre, nagy nehezen összeállították a harmincz tagból álló esküdtszéket s megkezdődhetett a tárgyalás, a melyről érdekes képet közlünk itt eredeti fényképfelvétel nyomán.

 

A veszedelmes vádlottakat vasketreczbe állították; vezérük külön ketreczet kapott. Nem felesleges ez az óvatosság, mert ugy kell reájuk vigyázni, mint a vadállatokra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Politikai körökben befejezett ténynek tekintjük, hogy ha a...
Mikor tud az ember legjobban dolgozni? Mikor tud az ember legjobban dolgozni?
A berlini munkatudományi intézetben hosszú időn át rendszeres...
Nagyvárad igazolta őszi bajnokságát Nagyvárad igazolta őszi bajnokságát
Nagyvárad – Szolnok 5:1 (1:1) Az őszi bajnokság első és...
Szabolcska Mihály: A Tiszánál Szabolcska Mihály: A Tiszánál
Szabolcska Mihály A Tiszánál Szegény Tiszám, beh rég nem...
A Tisza „virágai” , a sokasodás A Tisza „virágai” , a sokasodás
A nap már leáldozóban. Sugarai erősen hegyesszögben érik a vén Tisza...
Fegyver- és Gépgyár Részvénytársaság lefolyt üzletéve Fegyver- és Gépgyár Részvénytársaság lefolyt üzletéve
A Fegyver- és Gépgyár Részvénytársaság igazgatósága folyó hó 14-én...
Pósta Sándor dr. nyerte a kardvívó bajnokságot Pósta Sándor dr. nyerte a kardvívó bajnokságot
Vasárnap délután pontosan 5 órakor kezdődött a magyar kardbajnokság...
Országuti kerékpárverseny Országuti kerékpárverseny
Az FTC és a Vándorkedv K. K. vasárnap rendezte 30 km-es klubközi...
Indexre került vasárnap a szardinia, a narancs és a rizs, az angol szövet Indexre került vasárnap a szardinia, a narancs és a rizs, az angol...
A hivatalos lap vasárnapi számában hosszu kormányrendelet jelent meg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98