Dtum
Login with Facebookk
1911 | November

A gombos-erdődi új vasúti Duna-híd

A folyton növekvő vasúti forgalomnak megbízhatósága és a téli időjárástól való függetlenítése szükségessé tette, hogy Gombos és Erdőd között, a hol eddig a nehézkes üzemű gőzkomp vitte át a Dunán a vonatokat, megfelelő vasúti Dunahidat építsenek. 

A régen sürgetett híd megépítésére végre 1909. év őszén rákerült a sor és Zsigmondy Béla mérnök építési vállalata megkezdte a híd pilléreinek alapozását. 

Mialatt az alapozási munka folyt, azalatt a m. kir. államvasutak gépgyára hídépítési osztályában elkészítették a híd vasszerkezetét, az egy-egy nyilásnak megfelelő szerkezeti részt még a gyárban összeállították, pontosan megjelölték az összetartozó darabokat, s azután ismét szétszedve, elszállították a szerelés helyére, hogy azután már a pilléreken véglegesen összeszereljék azt. 

A hídnak teljes hoszsza a két hídfő között 600 méter és a hídpillérek egymástól 100-100 méter távolságra vannak s ezen nyílásokat 6 egyenlő, sarló alakú főtartókkal biró vasszerkezet hidalja át. 

A vasszerkezet összes súlya 3 1/2 millió kilogramm, s anyagát a vajdahunyadi nagy olvasztókból kikerült vasból a diósgyőri és zolyombrézói állami vas- és aczélgyár állította elő, honnan azt megmunkálás végett a m. kir. államvasutak gépgyárába szállították. 

A híd a hozzávezető töltésekkel együtt összesen mintegy 7 1/2 millió koronába került és a 13-ik vashíd, mely hazánkban a Duna két partját összeköti. 

Az új híd megnyitásával feleslegessé vált a nevezetes s hazánkban a maga nemében egyedül álló gőzkomp, melynek üzemét már a megnyitás napján beszüntették s valószínűleg nem is kerül többé forgalomba, mert nehézkes kezelése miatt nem felel már meg a mai kor követelményeinek. 

A komp útja a Dunán a vízállás szerint 8-12 perczig tartott, azonban az összekapcsolással és a kiegyensúlyozással együtt a vasúti kocsik átszállítása körülbelül félórát vett igénybe. Ezzel szemben az új hídon még a tehervonat is áthalad 2 percz alatt, s azonkívül nem befolyásolja a forgalmat sem az árvíz, sem a jégzajlás s így nyilvánvaló a híd nagy előnye a régi jó gőzkomp felett.
Szieberth Imre.?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A gombos-erdődi új Duna-híd, mellette a gőzkomp A gombos-erdődi Duna-híd látképe
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98