Dtum
Login with Facebookk
1911 | Október

A jelszó: Annaberg

Minden időnek meg van a maga jelszava, mely gyakran mély jelentőséggel bir és lassan fogalommá növi ki magát. Ma Magyarországon az osztrák-magyar viszony karakterizálására ez a jelszó szolgál: Annaberg. 

Mi ez az annabergi csatlakozás, melyről már évek óta szó van?
Az, hogy ezen a metszőponton csatlakozhassanak a magyar vasutak a német birodalmi vasutakhoz. Exportunk szempontjából az ügy reánk nézve igen fontos, mert áruinknak olcsóbb szállitást biztosit, de Ausztriának nem árt, mert legkevésbbé sem állja utját az osztrák áruk kivihetésének. 

De Ausztriában nem igy fogják fel a szövetséges viszony jelentőségét és nem is fogták fel azóta soha, mióta Deák Ferenc az első kiegyezést megcsinálta. Ausztria minden módon és minden eszközzel el akarja előlünk zárni a külföldi piacokra vezető egyenes utakat; és pedig nemcsak azért, hogy gazdasági termelésünk összes feleslegeit kénytelenek legyünk kizárólag nála vagy általa – természetesen általa megszabott árak ellenében, – értékesiteni, hanem azért is, hogy – a külföldi importtól is jóformán teljesen elzárván bennünket, az idők végéig az osztrák ipar vazallusai legyünk. 

Igy értelmezik Ausztriában a kiegyezést és azért ellenzik a többek közt az annabergi csatlakozást is, mely nekik nem árt, de nekünk használna. És a legkiválóbb osztrák politikusok, kezdve a kormányelnöktől Pleneren át a legjelentéktelenebb reichsrathi képviselőig, nem átalják nyiltan hangoztatni, hogy az annabergi csatlakozás koncedálásába semmi áron nem mennek bele, sőt egy előkelő osztrák politikus azt is kijelentette, hogy ha már sikerült Ausztriának Marcheggnél hurkot akasztani a magyar forgalom nyakába, nem lesz bolond, hogy a másik hurkot Annabergnél megoldja. 

Igy fest a valóságban az Ausztria és Magyarország közt fennálló gazdasági „szövetség”, melynek valódi célját odaát szép szavakkal palástolni sem tartják már érdemesnek. 

Most arról van szó, hogy az osztrák fogyasztók olcsóbb hushoz jussanak, az osztrák politikusok azonban ugy vélik, hogy ez az előny nem ér fel azzal az előnynyel, amit Magyarország exportjának a külföldi piacoktól való elzárása Ausztriának nyujt.

Hát inkább lemondanak az argentinai husról, hogy sem az annabergi csatlakozást engedélyezzék, holott ezt minden ellenszolgáltatás nélkül is meg kellene tenniök, ha Deák Ferenc müvét akként értelmeznék, hogy annak mindkét szövetséges ország gazdasági fejlődését egyenlő méretben elő kell mozditani. Az 1917. évi terminus veszedelmesen közeledik és 4-5 év nem eléggé hosszu idő arra, hogy Annaberget és e jelszóvá vált helynév nagy jelentőségét elfelejtsük.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98