Minden időnek meg van a maga jelszava, mely gyakran mély jelentőséggel bir és lassan fogalommá növi ki magát. Ma Magyarországon az osztrák-magyar viszony karakterizálására ez a jelszó szolgál: Annaberg. 

Mi ez az annabergi csatlakozás, melyről már évek óta szó van?
Az, hogy ezen a metszőponton csatlakozhassanak a magyar vasutak a német birodalmi vasutakhoz. Exportunk szempontjából az ügy reánk nézve igen fontos, mert áruinknak olcsóbb szállitást biztosit, de Ausztriának nem árt, mert legkevésbbé sem állja utját az osztrák áruk kivihetésének. 

De Ausztriában nem igy fogják fel a szövetséges viszony jelentőségét és nem is fogták fel azóta soha, mióta Deák Ferenc az első kiegyezést megcsinálta. Ausztria minden módon és minden eszközzel el akarja előlünk zárni a külföldi piacokra vezető egyenes utakat; és pedig nemcsak azért, hogy gazdasági termelésünk összes feleslegeit kénytelenek legyünk kizárólag nála vagy általa – természetesen általa megszabott árak ellenében, – értékesiteni, hanem azért is, hogy – a külföldi importtól is jóformán teljesen elzárván bennünket, az idők végéig az osztrák ipar vazallusai legyünk. 

Igy értelmezik Ausztriában a kiegyezést és azért ellenzik a többek közt az annabergi csatlakozást is, mely nekik nem árt, de nekünk használna. És a legkiválóbb osztrák politikusok, kezdve a kormányelnöktől Pleneren át a legjelentéktelenebb reichsrathi képviselőig, nem átalják nyiltan hangoztatni, hogy az annabergi csatlakozás koncedálásába semmi áron nem mennek bele, sőt egy előkelő osztrák politikus azt is kijelentette, hogy ha már sikerült Ausztriának Marcheggnél hurkot akasztani a magyar forgalom nyakába, nem lesz bolond, hogy a másik hurkot Annabergnél megoldja. 

Igy fest a valóságban az Ausztria és Magyarország közt fennálló gazdasági „szövetség”, melynek valódi célját odaát szép szavakkal palástolni sem tartják már érdemesnek.