Dtum
Login with Facebookk
1911 | Október

Propagandát az ifjusági labdarugásnak

A gyermekek és a serdülő ifjunak legkedvesebb játékszere – mióta a világ világ lett, a labdának nevezett gömbölyü valami. Nem ellenőrizhettük, hogy Ádám apáink fiai a paradicsomban mivel játszottak – talán a tiltott almafa gömbölyü gyümölcseivel, az azonban bizonyos, hogy abban a korban, a melyben a történet a legendák boros légköréből kibontakozva a reális valóság tiszta légkörébe jutott, már ismerték és kedvelték a labda fogalmát.


A labdajátékok a modern korban is megtartották jelentőségüket s bár már és más országokban különféle formában nyilatkoztak meg, népszerüségük az ifjuság körében egyformán nagy. Mindazonáltal ritkán mondhatjuk azt, hogy ez a népszerüség olyan lenne, amely az ország határán tul terjedne. Igy például az angol krikett, a magyar méta, a német füleslabda, az amerikai base-ball játékok még ma is jobbára e nemzetek ifjusága kultiválja, míg pl. a football ma már világszerte kedvelt sportja az ifjuságnak.


E mellett a football nem durva játék, ha jól körülbástyázzák, ha játékosait rendszabályozzák, ha a felügyeletet el nem hanyagolják, főként pedig, ha iskolai keretekből ki nem engedik addig, míg a diákságnak iskolai felügyeletre szüksége van.

 

Csak hozzá nem értő, tudatlanul elfogult ember állíthatja azt, hogy a football felébreszti az emberei vad ösztönöket. Minden küzdelem, amely embert emberrel állit szemben, csak egyik félreállásával végződhet, de azt a footballnál sohsem erőszak, hanem tudás – dribbling és passzing (cselezés és átadás) utján éri el a játékos.

 

Helyes játékban mindig csak két ember küzd egymás ellen: a harmadik, negyedik csupán segitőtárs és csak a rugbynél, a football játék amerikai változatánál fordul elő az, hogy egyszerre több ember küzd „test a testen.”


A football emellett magában foglalja a többi – szokásban volt vagy levő – labdajátékok előnyeit: különféle akcióval a test minden szervét mozgásban tartja és erősiti, meg-megujuló küzdelmeiben energiát nyer az ifju, mert ujabb és ujabb erőkifejtésre ösztönzi.

 

Megtanitja a játékost kombinálni, cseleznie; megtanitja arra, hogy egyedül eredményeket elérni képes, csupán akkor, ha társai tudására is támaszkodik. Nem megvetendő morális jó tulajdonságai vannak tehát a football, a mely emelllett a legerősitőbb társasjáték.


Sajnos, mai tornatanáraink legnagyobb része még oly légkörben nevelkedett, amelyből a modern sportjáték fogalmát kizárják, sőt éppen a footballt egy kárhozatos testet-lelket ölő torturának deklarálták. Pedig ha tényleg az lenne, az angolok nem vezették volna be iskoláikba; hiszen ilyenképen gyermekeiket küldték volna a mészárszékre.


Ma egy decemium elmultával, a másodiknak a derekán talán más véleménye van már a tanárságnak is a footballjátékról. Be kell látniok, ha eddig be nem látták, soraink igazságát s szabad utat kell engedniök a labdarugásnak az iskolákba. Itt az ideje, hogy meginduljon a munka a labdarugás iskolai kultiválására, iskolai sportkörök s benne labdarugó csapatok felállítására.

 

Hisszük, hogy a jövő ifjusági tornaversenyen már az ifjusági labdarugó bajnokság fogja az érdeklődést összpontositani. Egyleteinknek és a labdarugó szövetségnek kell összefogniok, hogy ezt az eszmét keresztül lehessen vinni, hogy végre át lehessen törni azt a bizonyos kinai falat.


III. Földessy János.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Galata Sarai BTC csapata
Cikk-ajánló
Ujabb Churchill-Roosevelt találkozó Ujabb Churchill-Roosevelt találkozó
Robert Vivien, az angol hirszolgálat newyorki levelezője irja:...
Rekord-meglepetések az idei Nemzetközi Vásáron Rekord-meglepetések az idei Nemzetközi Vásáron
Március 3-án kivonul a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítói és...
Rövidek Rövidek
A miniszterelnök szállása a rendőrség részéről diszkrét fölügyelet...
Laczkó Géza: Humor és komikum Laczkó Géza: Humor és komikum
A magyar irodalomnak, nem akarom mondani, fogyatékossága, de...
Az Uránia-Egyesület háborús felolvasásai
Mult számunkban hirt adtunk már arról a felolvasási cyclusról, a mit...
Támadók előnyben Támadók előnyben
Láthattuk, hogy a háború első éveiben a mindenkori védekező fél volt...
Mi ujság a belpolitikában Mi ujság a belpolitikában
A Magyar Élet Pártjának képviselő tagjai a vasárnapot kerületeikben...
A rózsaszínű hó A rózsaszínű hó
Egy sereg novellát, ,vagy negyvenet, gyűjtött össze uj könyvében...
A repülőgép-gyárban A repülőgép-gyárban
Közeledik már az az idő, amikor az emberek majd igy szólnak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98