Dtum
Login with Facebookk
1912 | Augusztus

Jogosulatlan játékosok az NSC-ben

Régi história, de nyári szenzációnak maradt ez is, mint a Simon-féle vesztegetési pör.
Arról van ugyanis szó, hogy a Nemzeti Sport Club csapatában Stick és Crappán jogosulatlanul szerepelt s így a szabályok értelmében a nevezettek résztvételével lefolyt mérkőzések megsemmisíthetők s az NSC pontszámaiból kettő büntetésképpen levonandó.


Élénk emlékezetben van még a mult ősszel nagy port vert Stick eset. Stick Károlyt, a Győri Egyetértés volt tagját Sugár István, az MLSz titkára és akkoriban az NSC footballintézője igazolta az NSC részére, jólehet a Győri Egyetértés közölte a szövetséggel, hogy Sticket tagjai sorából kizárta. A szeptember 3-án, az MTK-NSC között lefolyt és az NSC 2:1 arányu győzelmével végződött mérkőzés után az MTK óvást emelt Sticknek jogosulatlanul való szerepeltetése miatt. A szövetség intéző-bizottsága – igen helytelenül – arra az álláspontra helyezkedett, hogy Stick igazolása körül az MLSz közege követett el hibát, miért is az egyesületet nem büntette meg és Stick igazolását jóváhagyta.


A dolog ezzel abban is maradt és Stick vigan játszott mindaddig az NSC-ben, a míg ismét vándorutra kelt.
Most azonban ujra életre kelt a Stick-ügy, uj formában és Crappán- ügygyel sulyosbítva. Kitudódott ugyanis, hogy Sticket nemcsak a Győri Egyetértés kizáró határozata következtében nem lehetett igazolni.
Az MLSz rendszabályai előirják, hogy a fővárosból a vidékre költözött játékost, ha egy esztendőn belül visszatér Budapestre, csakis régi egyesülete részére lehet igazolni.


Stick Károly Győrben való feltünése előtt a Törekvés igazolt játékosa volt s mint a szövetség igazolási könyveiből kitünik, távolról sem telt le a köteles egy év, távozása és visszatérése között. Sticket tehát már ezért sem lehetett az NSC részére igazolni.
A Stick-ügy fölfedezésével kapcsolatban rájöttek arra is, hogy Sugár István Crappánt is jogosulatlanul igazolta az NSC részére.


Crappán Budapesten a KAOE játékosa volt. Innen igazolták a Tatabányai SC-hoz, de éppenséggel nem mult el egy esztendő, a mikor visszatért és igazolték az NSC részére.
A Stick-Crappán ügy rövidesen a szövetség elé kerül, mert a „33” FC jelentést tett róla s a következő mérkőzések megsemmisitését kérte:


NSc – MTK 2:1 (1911. szept. 3.). Részt vett benne Stick és Crappán. – TTC-NSC 2:1 (1911. szept. 17.). Crappán játszott. – III. ker. TVE-NSC 2:0 (1911. szept. 24.). Crappán játszott. – NSC-Törekvés 1:1 (1911. okt. 1.). Stick játszott. – FTC-NSC 7:0 (1911. okt. 15.). Stick játszott.


Ha az MLSz intéző-bizottsága megmarad a szabályokban megjelölt törvényes uton, akkor a „33”FC följelentésének helyt kell adnia, s bekövetkezik a Sporthirlapnak két hónappal ezelőtt tett az a jóslása, hogy a bajnoki listán nagy változások fognak beállani.


A mérkőzések megsemmisítése esetén az NSC elért 16 pontjából öt pont levonásba kerül (kettő a megnyert MTK, egy az eldöntetlen Törekvés mérkőzésből és kettő büntetésből) s így mindössze 11 pontja marad. Ezek alapján tehát az NSC az utolsó helyre kerülne a csak akkor háríthatná el magától a kiesést, ha a megismételt mérkőzésekből egyet megnyerne és egyben eldöntetlenül végezne.


Nagy érdeklődéssel várjuk az MLSz állásfoglalását annál is inkább, mert a szövetség egyik alelnöke kijelentette, hogy az ügyben feltétlenül a mérkőzések megsemmisítése mellett fog lándzsát törni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98