Dtum
Login with Facebookk
1911 | Szeptember

A Stick ügy

Végre hosszas tárgyalások után az intéző-bizottság csütörtökön este hozott határozatával befejezést nyert. A MTK óvását elutasitották, a mérkőzést 2:1 arányban a NSC javára igazolták. Győr kizárási határozatát az intéző-bizottság kellőleg indokoltnak nem találta és Sticket a NSC részére igazolta.

 

Mint fenti határozatból látható, az intéző-bizottság az egész vonalon elutasitotta az óvást. Az intéző-bizottság szerint történtek oly külsőségek, amelyek a MTK-ot az óvás jóhiszemű beadására inditották, s ezt méltányolva, az intéző-bizottság az óvásdijat a MTK-nak visszaadta. Büntetendőnek találta Sticket azért, hogy a NSC-nál való jelentkezésekor Győr által történt kizárását elhallgatta, ezért aznban Sticket játékjogának eddigi felfüggesztését eléggé megbüntetettnek veszi.

 

Megállapitotta az intéző bizottság saját illetékességét az ügy teljes elbirálására, mert igazolással kapcsolatos az ügy s igy hozta eme fentebb ismertetett határozatát, hogy Sticket végérvényesen igazolja.

 

Megállapitotta az bizottság, hogy Stick igazolása nem történt azzal a merev szbályszerűséggel, mint azt a szabályok betüi magukban foglalják, de megállapitotta azt is, hogy az igazolás szabályszerüsége ellen kifogás nem emelhető, mert dr. László Simon nyilatkozata elég alapot szolgáltatott a titkárságnak arra, hogy Sticket i gazolhassa, nem lévén semmi oka vizsgálni azt, hogy az egylet fővárosi képviselője jogkörén tullépett-e a nyilatkozat kiszolgáltatásával.

 

Győr kizárási határozatának érdemleges elbirálása pedig szintén a játékos igazolhatóságának kimondásához vezet s igy a MTK-ra panaszolható vagy óvás alapjául szolgáló hátrány az igazolásból nem származott. Ezzel a Stick-ügy ugylátszik, lekerül a napirendről, mert mint hirlik, a MTK nem felebbez.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98