Dtum
Login with Facebookk
1912 | Február

Uj bán Horvátországban


Tomasics Miklós horvát bán két esztendeig állott a horvát országos kormány élén, de mert nem sikerült neki a horvát országgyülést munkaképessé tenni, már a mult év folyamán többször beadta lemondását, melyet azonban a király – a magyar miniszterelnök előterjesztésére – nem fogadott el.

 

 

Mióta azonban nemcsak a pozicziója, hanem a személye is állandó támadásnak volt kitéve és az utolsó választás sem segitette többséghez, többé semmiképpen sem akart megmaradni diszes állásában. Utódjául Csuvaj volt osztályfőt ajánlotta a királynak, a ki Tomasics ajánlatát elfogadta.

 

Az uj horvát bán a belovári volt polgármesternek a fia és 1909-ben ő maga is Zágráb főpolgármestere lett, majd később bán-helyettes. Ebből az állásából 1910 február havában távozott, a mikor a király Tomasicsot nevezte ki horvát bánná.

 

Csuvaj kitünően ismeri a horvát közigazgatást és általában energikus embernek ismerik. Első feladata mindenesetre az lesz, hogy az uj horvát országgyülést megnyissa. Az országgyülés magatartásától függ, vajjon az munkaképes lesz-e, avagy ismételten elnapolják, vagy pedig föloszlatják-e.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98