Dtum
Login with Facebookk
1912 | Július

A fekete németek

Német-Kelet-Afrikában még nem nagyon boldogultak a németek a czivilizáczió terjesztésével. A lakosság nem mutat semmi hajlandóságot arra, hogy elhagyja régi szokásait és tanuljon a németektől egyetmást; sok idő fog még eltelni addig, mig a „fekete németek” megismerkednek a müvelődés áldásaival.

 

A német misszionáriusok mindent elkövetnek, hogy valamiképpen átidomítsák a császárjuk fekete alattvalóit olyan emberekké, a kiknek azután valami hasznát vehesse Németország. Lehet, hogy a harmadik-negyedik nemzedék majd csak átformálódik, most azonban még ugyanolyan állapotban vannak a „fekete németek”, mint évszázadokkal, vagy talán évezredekkel ezelőtt.

 

Az ősember egyszerű életmódjától csak kevésbbé különbözik az övék ma is, mert eddig semmi szükségét nem érezték a kulturának; megelégednek ők azzal az állatias állapottal, hogy legyen mit enniök s legyen hová lehajtani a fejüket.

 

Különösen érdekes a mgogo nevü német-keletafrikai néptörzs, melyet a többi között a legtehetségesebbnek és a legfogékonyabb eszünek mondanak a német hittérítők. Mi azt mondjuk erre: milyen lehet akkor a többi! Hiszen a mgogok valósággal primitiv emberek, a kiknek az a legnagyobb vágyuk, hogy jól megtöltve a hasukat, ott lustálkodhassanak valami árnyékos helyen.

 

A mgogokat általában a lustaság jellemzi. A férfiak nem szeretnek dolgozni s lehetőleg minden munkát rábiznak a nőkre, a kiknek bizony nem a legkényelmesebb a helyzetük. Csak az aratás és a gyümölcsszedés idején szokták megerőltetni magukat a férfiak a munkával, mert ilyenkor már az életösztön és a szükség parancsolja nekik, hogy gondoskodjanak a kamra megtöltéséről s legyen mit enniök az esős napokban. Az aratás és a gyümölcsszedés után ismét visszaesnek a lustaságukba és reggeltől estig nagy buzgósággal igyekeznek azon, hogy miképpen lehessen eltölteni a napot semmittevéssel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
1.Fekete németek 2. Fekete németek 3.Fekete németek 4.Fekete németek 5.Fekete négerek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98