A pünkösd előtti véres csütörtök és péntek eseményei még sokáig fogják dominálni a lelkeket. Véres rózsák nyilnak az utczakövezeten, csattogott a rendőrkard, revolverdördülés itt-ott…., rendőr- és huszárcsapatok vágtattak, riadozó menekültek, sápadt, ijedt arczok mindenütt. Emlékezetes napok lesznek ezek mindvégig a rendőrségnek, mely akkora csatákat még nem vívott. De minek mondjam tovább! Olvasta, tudja mindenki. Hogy mégis tollhegyre vesszük?!

Mert el akarjuk mondani, hogy folyt a tüntetés bent a rendőrség falai között. Ugyebár önként is felvetődik a kérdés, mi történik azokkal, a kiket a rendőrség a tömegből kiragad és viszi-viszi őket befelé. Voltaképpen ezek az utczai tumultusok pechesei, kiket jobbára a véletlen sodort a rendőrök kezei alá. A rendőrség nem ér rá ott a helyszinen, a harcz hevében azon tünődni: ki igazán bünös, ki nem. Oly gyakran az igazi bajkeverők simán menekülnek és éppen azokra sujt a megtorlás, a kik talán csak éppen hangulatot adtak. Egy kicsit kiabáltak, okvetetlenkedtek, vagy kiváncsiskodtak. Elég ilyen akad ama „tüntetők” között, a kik végérvényben az őrszobára vagy a kapitányságok udvarára jutottak.

Őszintén megvalljuk, hogy nem irigylendő a sorsuk. Az általános zürzavarban valamennyien „letétbe” kerülnek, a ki azután bünösségük szerint dönt további sorsukról. Az őrszobákban természetesen nem ültetik puha fauteuilokba, kemény padra egymás mellé kerülnek. Diskurálás meg van tiltva és ha éhesek bizony a rendőrség nem csaphat lakomát a tiszteletükre. Ez azonban még a jobbik sors. A rendőrség a tömegsztrájk alkalmával több mint nyolczszáz embert állított elő. Magáról az Angyalföldről lovascsendőrfedezettel egyszerre százötven embert tereltek be, a kik máshiján az udvarra kerültek. Ott álltak szoros őrizet alatt egész éjszaka, míg rájuk jutott a sor, mi ezuttal a zöld kocsi képében jelentkezett. Elvitték őket a tolonczházba.

Ez a harcz, melynek mindig vannak sebesültjei. Nagyon mélabusan nézhettek az Angyalföld tüntetői egész éjjel egy kő-, bot, lécz, s bicskarakást. A zsebükből került elő, mert természetesen előbb megmotozzák őket. A hál’ istennek ott kezdődik minden elfogott tüntetőnél, mikor kihallgatásra viszik. Egyenkint veszik elő őket. A ki abban a kellemes helyzetben van, hogy rendes foglalkozással és lakással állhat elő, azt, hacsak komolyabb dologról nem volt szó „hazaigazolták”. A mi azt jelenti, hogy a bemondott lakáson a rendőrség érdeklődik: igaz-e, hogy ott lakik, igaz-e, hogy rendes munkás. Igy hazaengedik. Legfeljebb az a kellemetlen, hogy másnap a háznépe meg van győződve arról, hogy Kovács János vagy Molnár István bizonyára valami gyilkosságba vagy betörésbe keveredett.

Vannak azután, a kik ellen sulyosabb vádak merültek fel, bünügybe „estek” s végül annak rendje és módja szerint letartóztatják őket. Másnap biróságra kerülnek.
Végül a csak „kihágók”-at – tüntetéseknél például, a ki a rendőröktől hangos, nem kedvező kritikát talál mondani, vagy mert csavarog – nyomban megbüntetik. Pénzbüntetést kapnak vagy egy-két napot sóznak rájok.

Természetesen, de mégis furcsa, hogy a leglármásabb tüntetők is nagyon szerény, csendes emberekké lesznek a rendőrségen. Majd mind roppant jámbor arczot ölt, a kik a légynek sem vétettek s igazán nem tudják, hogy miért hozták be őket.

Rendszerint egyéként simábban megy minden, az ugynevezett nagy napokon azonban, mint a minő a tömegsztrájk napjai voltak, nagyon kellemetlen a tüntetők sorsa a rendőrségen.