Dtum
Login with Facebookk
1912 | Május

A Titanic pusztulása

A Kárpáthia hajó megérkezett Newyorkba, a hol partraszállitotta azokat, a kik elkerülhették halálukat, a mely a Titanic hajó pusztulása alkalmával fenyegette őket. Toll nem képes leirni azokat a részleteket, a melyeket a megmenekültek a szerencsétlenség borzalmairól beszéltek el. A szomoru tény az, hogy alig menekültek meg hétszázan, mig másfél ezernél többen merültek el a tenger hullámaiban.

 

Smith kapitány, a mikor a hajó annyira sülyedt, hogy a menekülés ki volt zárva, agyonlőtte magát. Az emberek egymáson gázoltak keresztül, az életösztön rettenetesen dolgozott, de viszont megható volt, a mint a férfiak százai előrebocsátották az asszonyokat és gyermekeket, hogy soha többé viszont ne lássák.

 

Ott lelte halálát Stead Vilmos, a 82 éves amerikai békeapostol is, Butt kapitány, Taft megbizottja, stb. A hajó Marconi távirótisztje híven teljesitette kötelességét, a táviratozásra kapott parancsoknak eleget tett, kiderült azonban, hogy kezdetben – bár nyilvánvaló volt a veszedelem – hazug táviratokat diktált Smith kapitány és Ismay, a társaság igazgatója, a ki ellen a kihallgatott menekültek nagyon terhelően vallottak és a kiről kiderült, hogy a társaság anyagi érdekeiért képes volt könnyű lélekkel az utasok életével játszani. Megállapitották, hogy a hajón kevés volt a mentőcsónak és tömeges szerencsétlenség esetére ki volt zárva, hogy mindenki megmenekülhessen.

 

Annyi kétségtelen, hogy a Marconi-féle drótnélküli táviratozás mentette meg azoknak az életét, a kik óriási küzdelmek árán feljuthattak a Kárpáthiára. Ha a zseniális fiatal olasz fizikus találmányával nem lett volna felszerelve a hajó, az esetben senki sem kerülhette volna el a halálát.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Nagy hajókatasztrófák
Kántor Judit

A legujabb sulyos hajókatasztrófák a következők:

 

1875. május 7-én elsülyedt a Schiller német hajó, 331 emberrel, 1878. május 31-én a Grosser Kursfürst német hadihajó, 275 ember, 1878. szeptember 3-án az Alice angol hajó, 600 ember, 1885. január 7-én a Cimbria német hajó, 454 ember, 1893. január 13-án a Viktoria angol hajó, 422 emberrel, 1895. január 30-án az Elbe német hajó, 375 ember, 1895. március 16-án a Regina Regente spanyol hajó, 435 ember, 1895. május 28-án a Don Pedro spanyol hajó, 803 ember, 1895. deczember 8-án a Salies franczia hajó, 279 ember, 1896. junius 17-én a Drumonoud Castle angol hajó, 235 ember, 1896. julius 23-án az Iltis német ágyunaszád, 74 ember. 1898. julius 4-én a Bourgogne franczia hajó, 570 ember, 1901 augusztus 16. az Islander alaskai hajó, 65 ember, 1902. május 6-án a Camorta angol hadihajó, 379 ember, 1903. junius 7-én a Libau franczia hajó, 122 ember, 1904. julius 1-én Norge norvég hajó, 600 ember, 1905. november 18-án a Hilde angol hajó, 93 ember, 1906. január 23-án az Aquidaban braziliai hadihajó, 196 ember, 1906. április 18-án a Comtede Smet de Nayen belga iskolahajó, 34 ember, 1906. augusztus 4-én a Sirio olasz-spanyol kivándorló hajó, 385 ember, 1907. február 21-én a Berlin angol hajó, 170 ember, 1907. február 22-én az Imperatrix osztrák hajó, 39 ember, 1907. márczius 12-én a Jena franczia hadihajó, 118 ember, 1907. julius 20-án a Columbia kaliforniai hajó, 150 ember, 1908. márczius 23-án a Matsu Maru japáni hajó, 300 ember, 1908. április 29. a Matusima japáni czirkáló iskolahajó, 200 ember, 1908. junius 24-én a Larache spanyol hajó, 84 ember, 1908. november 7-én a Taish japáni hajó, 150 ember, 1908. november 25-én a Sardinia angol hajó, 156 ember, 1909. február 19-én a Presidente Roca német hajó, 100 ember, 1909. november 14-én a La Seyne hátsóindiai franczia hajó, 105 ember (köztük Beniczky István és neje született Waldeck grófnő), 1910. február 10-én a Général Chazy franczia hajó, 156 ember, 1910. április 20-án az Aurora angol hajó, 187 ember, 1911. szeptember 25. a Liberté franczia hadihajó, 204 ember, 1911. november 23-án a Romana olasz hajó, 60 ember, 1912. április 14-én a Titanic angol hajó, 1595 emberrel.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98