- Ruhatár! Ma ezzel fogadnak a pesti kávéházakban. Következik egy hanyag kézmozdulat.
- Csak akassza ide a fogasra, ugy sem maradok sokáig.
A pinczér vállat von, s ugy tesz, mint mondád.

Közbe találkozol ezzel és azzal. A háboru esélyeit latolgatjátok, aztán van véletlenül egy szabad billiárdasztal is. Az idő szóval telik… és menni kell. De hol a kabátod? Nincs. Ellopták. Közönséges történet, melyet már senki sem vesz tragikusan.

Tömegével érkeznek most a rendőrségre panaszok. Kabáthiénáink oly ügyesen dolgoznak, hogy alig egy-kettőt csipnek meg. Minden tolvaj koczkázattal dolgozik, a kabáttolvaj azonban, ha szemfüles, nagy enyhére redukálhatja azt. Bejön valami kopott kabátban a kávéházba. Körülnéz a fogason, ráakasztja a kabátját, a kalapját azonban nem a maga kabátja, hanem a mellett lógó második vagy harmadik finom, drága kabát fölé teszi. Kis idő mulva felczihelődik. A borravalótól meghatott pinczér szolgálatkészen felsegiti a kabátot; azt a kabátot, melyről a fortélyos férfi levette a kalapját.

Egyenesen tetten ritkán érnek kabáttolvajt. Már csak azért is, mert sehol a világon nincs annyi kávéház és vendéglő, mint Budapesten. A kabáttolvaj egész télen át foglalkoztatja magát, a nélkül, hogy egy kávéházba vagy vendéglőbe kétszer kellene mennie. A nemezis azért előbb vagy utóbb, ha kerülő uton is, de majd mindegyiket utoléri a rendőrség képében.

A mult héten például elfogtak egy züllött magánhivatalnokot egy szinházi jegy segitségével. A fiatalember, ki tudja hányadszor, megint elemelt egy kabátot, s a lopott kabátban többek között egy a Királyszinház esti előadására váltott jegy volt. Mindenki azt hiszi ugy-e bár, hogy a tolvaj megörült a jegynek, elment a szinházba, ott már várta a rendőrség és gyönyörüen lefogta. Oh nem! Ilyen hibán tul van az legujonczabb is. A jegyet azonban egészen eldobni, ahhoz a mi emberünknek már nem volt szive. Ha más nem, hát legyen legalább egy jó viccz belőle. Az utczasarkon megszólított tehát egy hordárt: - Nézze! – mondotta – megvettem a jegyet, de ma este dolgom lett. Nem mehetek szinházba. Adja el, a pénz fele a magáé, itt ebben a kávéházban várom.

Persze a kávéházban nem várt. Nem is kellett neki a jegy ára. Ellenkezőleg. A tolvaj maga váltott jegyet, s előre örvendezett, vajjon minő arczot fog csinálni az a boldogtalan, a kit a rendőrség most helyette kabáttolvaj czimen lefog. Micsoda tiltakozás és felháborodás lesz itt! Arra azonban nem számított, hogy a hordár nem tudja eladni a jegyet. A megbizóját sem lelte sehol, hogy tehát kárba nem menjen a jegy, maga ment el szép vasárnapi ruhában. Tényleg már várták a detektivek. A hordár most ijedten magyarázni kezd, nem hiszik el…előre!

A tolvaj érdeklődve közelebb jött, de rögtön vissza is akart fordulni. Késő volt. A hordár megismerte. – Ez az, a ki nekem adta a jegyet! – Menekülés, de hiába. A tolvajt elfogták.

Másik eset. Egy urnak nemrég vadonatuj felöltőjét lopták el. Fogta magát és a lapokban hirdetést tett közzé: „Az az ur, a ki a ….kávéházban tegnap elvitte kabátomat, nyílván tévedésből, hozza vissza. A kabátban rejtett helyen pénz van bevarrva. A kabát átadója 100 korona jutalomban részesül. Czím a kiadóhivatalban. „Holott a kabát már megkerült az egyik zálogházban. A hirdetés nem tévesztette el a hatást. A tolvaj ki akarta váltani a kabátot. Természetesen nem azért, hogy jelentkezzék. De furta az oldalát a száz korona jutalom. Mennyi pénz lehet akkor a kabátba bevarrva? A kiváncsiság ezuttal nem jól ütött ki. Egyenesen a rá várakozó detektivek karjaiba szaladt.