Dtum
Login with Facebookk
1912 | November

Napoleon – Slózi

Egy középiskolai tanártól kaptuk a következő kedves történetet. "Történelemórán vagyok a IV, osztályban és előadás közben a padsorok közt sétálva észreveszem, hogy az egyik nebulo könyvének lapjait sürüen forgatja és képeket rejteget a tanári argus-szemek elől. Elveszem a könyvet és a kitárt lapok közül három arckép hull a padlóra. Napoleoné, II. Vilmos császáré – és Önök ki fogják találni – Schlossseré, a Slózié, a legendás népszerüségü ferencvárosi csatáré.

 

E pillanatban az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy a jövendő kor Carlvie-ja a hérosokról és az emberiség vezérharcosairól irando müvében, a költő, az uralkodó, a hadvezér feszes és méltóságos arcélei mellett, ebben a dicsőséges és stilizált történelmi galériában kénytelen lesz beilleszteni a fenti kulturán nyugvó uj történelmi szisztéma képviselőjét, a Slózi profilját is, ha reális történelmet ír és fölismeri a Slózi népszerűségében a históriai összefüggések nagy motivumait.

 

Hej Schlosser, ma kis diákok, holnap már egy egészséges társadalom reprezentativ mane-je. Ime kultur-dokumentum vagy, sokunknak kegyeltje és egy uj generáció csatára, a ki görbe lábaiddal rugtál egy goalt a történelem méltóságos markába.

Napoleon-Slózi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98