Dtum
Login with Facebookk
1912 | Szeptember

Az idei nagy hadgyakorlatok

A jelenlegi feszült külpolitikai viszonyok között, a mikor az államok szinte lesben állanak s várva-várják, hogy mikor adhatnak fegyveres nyomatékot a jogos, vagy képzelt igényeiknek, kétszerte fontos volt, hogy a kettős monarchia hadgyakorlatai hadászati szempontból minő eredménynyel végződtek?

 

A hadgyakorlatokon jelen volt Ferencz Ferdinánd trónörökös, számos királyi herczeg, a magyar és osztrák kormány számos tagja, külföldi katonai attasék. Mezőhegyes, Makó, Szeged, Csanádpalota környéke volt a hadgyakorlatok szinhelye, mert a terep megfelelt a kitüzött stratégiai czéloknak. Itt vívták meg müháborujukat a „vörösek” és a „kékek”, a mely a vörösek győzelmével végződött. Százezernél több katona vett részt a fárasztó gyakorlatokon és a kik szemtanui voltak a lefolyt stratégiai eseményeknek, megállapították, hogy az idei magyarországi hadgyakorlatok jelentősége messze előre veti az árnyékát.

 

Ezen a gyakorlaton, már számos osztrák és magyar katonai pilóta vett részt gépeivel. Megjegyzendő, hogy a felderítő és hirvivő pilóták kiváló sikereket értek el. A hadgyakorlatok sikerét maga a trónörökös is elismerte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Képek az idei nagy hadgyakorlatokról Ferencz Ferdinánd megérkezése a mzőhegyesi hadgyakorlatra
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98