Dtum
Login with Facebookk
1913 | Január

A süritett levegő

Ha egy óra alatt egy munkás egy kazán oldalába a rendelkezésére álló eszközzel három szögecslyukat tud kifurni, akkor azt az órát teljesen kihasználta, mert többet nem lehet teljesiteni. Ha ellenben olyan szerszámot adunk a kezébe, amelylyel nem három, hanem harminc lyukat vájhat, világos, hogy ez a munkaóra tizszer többet ér még csengő aranyakban is, mint az előbbi munkaóra. A gép- és szerszámtechnika tudósai akkor, mikor mindig ujabb és ujabb szerszámgépet szerkesztenek voltaképen az angol mondás elvét igazolják.

Az idő pénz. Minél kevesebb idő alatt végzek el egy munkát, annál többet keresek. A modern szerszámgépek tehát, amint azt olvasóink a mi közléseinkből oly sokszor olvashatták és láthatták is, az ipar minden terén rövidebb idő alatt nagyobb munkateljesitményeket képes elérni, mint a régiek. A lábbal hajtott cipőtalpszegezőgép napi ötszáz pár cipőt szegez meg, az elektromos gömbhajtós gép pedig ugyanannyi idő alatt 1500 párral végez. Ime talán képét adtuk annak a törekvésnek, hogy a szerszámtechnika voltaképpen egy kereskedelmi elv, amelynek rövid összefoglalása éppen az hogy: Az idő pénz.

Csaknem egy egész évtizede annak, hogy a szerszámgépek technikájában a kézi szerszámgépek elvével különösebb gonddal foglalkoznak a világ konstruktőrjei. A nagy szerszámgépek elvei már meg vannak alkotva, ellenben az apró kézi munkát igénylő kis szerszámgépek vagy gépszerszámok csak most bujnak elő az emberi agyakból. Pedig ezek a fontosak, talán a legfontosabbak, mert ezekkel dolgozva töltenek el a munkások több időt az elkészitendő bármely technikai alkotáson.

Vegyünk például egy esetet. Hidak, kazánok, vasszerkezetek szögecselését. A szögecselés müvelete két főrészből áll. Az első rész, amikor az összeszögecselendő vas alkotórészeket a szögecs részére kifurják, a másikat, mikor a szögecseket a furt lyukakba belehelyezve szétlapitják, illetve kétoldalu gombosvégzödésüvé kalapálják. Néhány évvel ezelőtt ezt a két müveletet még csak kézi szerszámmal végezték el. A furást még segédgépekkel, kézierejü gépekkel el tudták végezni, de a szögecselést nem.

Az elektromosság munkábafogása már nagyot lenditett a dolgon, ha csaknem tökéletessé csak a levegőnek alkalmazása tette ezeket a kézi gépszerszámokat. A furást elektromos eljárással, süritett levegővel hajtott kézi kalapácscsal készitik el. Amerikáé az érdem, hogy a süritett levegőnek a kézi szerszámgépekbe való alkalmazása ma már közkincs. A furógép, mint azt az olvasó a felső képen látja külsőleg hasonlit ahoz a furógéphez, amelyet e rovatban már többféle alkalmazásban bemutattunk, csakhogy ott a hajtóerö nem süritett levegő volt, hanem elektromosság. Itt a furórud mögötti kis hajtómotort a vékony fémtömlőn át vezetett süritett levegőnyomás tartja üzemben s a kezelése, munkateljesitménye épp olyan, mint az elektromosságé, az üzemi költsége ellenben kisebb.

Az előbbiekből azonban a süritett levegőnek a kalapács, amely mint kézi szerszám süritett levegő hatása alatt mint gép dolgozik. Ennek alkalmazását az alsó képünkön mutatjuk be.


A kalapács egy hosszabb tokszerü alkotmány, amelynek van egy acél magja – a kalapács, amelyet egy vezető szerkezet irányit, indit és állit meg a munkában. Ezt a vezető szervet a munkás a balkezének hüvelykujjával mozgatja. A levegő ennél a vezető résznél ömlik bele a tokba, amelyben egy szelep van. A szelep nyitását egyszerü nyomással a balhüvelykujjunk elvégzi, s onnan kezdve mindaddig, míg a levegő beömlését el nem zárja a hüvelykujj, a kalapács egyenletes, szabályos ütésekkel végzi a szögecstompitó munkát. Ezek a kalapácsok a legkisebb levegő beözönlés esetén is mindeféle helyzetben tökéletesen és biztosan dolgoznak.


A szögecs tulsó oldalán természetesen kell, hogy az előbb módon végzett szögecselési munkának megfelelően valaki a rátartási munkát végezze, vagyis, hogy a szögecs fej tulsó oldalát odaszoritsa az összeszögecselendő vasalkatrész sikjához. E kalapácsok szerkezete egyszerü, könnyen szétszedhetők, minden egyes alkotó része minden nehézség nélkül pótolható.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A süritett levegővel való furógép munkaközben Süritett levegővel hajtott szögecselő kalapács
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98