Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Főzni való kukoricza a Lehel-téri piaczon
Eddig a magyar, kis földön gazdálkodó oda törekedett, hogy minél több búzája teremjen. Majd mikor azt látta, hogy kalászosra kalászost termelni milyen nagy hiba, mert okvetlen elvezet a föld kiéléséhez, ‒ kezdett szőlőt termelni, még – fekete földön is. Ez az igyekezet...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A közelmúltban létesített kispesti állami rendőrkapitányság épülete
A nagyvárosok kialakulásának folyamatában jellemző sajátosság, hogy ugy társadalmi mint gazdasági mozgalmuk a határvonalaikon tul levő területekre is kihat, amely kihatásnak eredményeként aztán kisebb-nagyobb községek...
A ruttkai pályaudvar
A kassa-oderbergi vasut második sinpára osztrák területen remélhetően csakugyan megépül, hacsak az utolsó pillanatban ismét elő nem ráncigálnak osztrák szomszédaink oda nem tartozó ujabb követelést. Ausztriában...
Teleszky János
Az állami költségvetési év kezdetének megváltoztatásáról nyújtott be ma a képviselőházban törvényjavaslatot Teleszky János pénzügyminiszter. E javaslat szerint 1914. julius 1-től fogva az állami költségvetési év...
Nehéz beteg (Márton Ferencz rajza).
Legutóbb szóvátettük már azokat a hallatlan abuzusokat, amiket a bajbakerült pénzintézetek szanálási akciói körül szerzett tapasztalatok hoztak a napfényre. Mult alkalommal a fővárosi nagy pénzintézetek szindikátusa...
A Lloyd Bank Rt. Részvénye 1923-ból (Budapest)
Biztositási szakkörökben most egy nagyon érdekes üzletről beszélnek, amelynek tárgya egy vagyontérő bélyeggyüjtemény. Ezt a bélyeggyüjteményt tulajdonosa be akarta biztositani a magyar biztositóintézeteknél. Ezek...
A bőrfeldolgozó iparosok kongresszusa Budapesten a régi képviselőházban
Az osztrák-magyar talpbőr-kartell következtében támadt árfelemelés nagyon érzékenyen sujtotta az amugy is nehéz viszonyok közt élő iparosok százezreit. Ez a helyzet immár türhetetlenné vált. A bőrfeldolgozó iparosok,...
Bor- és facsemete (hirdetés)
A „Kert” czimű kertészeti lapban olvassuk az alábbi figyelemreméltó sorokat a nyári gyümölcs szedéséről. Ámbár a nyári gyümölcs azonnali fogyasztásra való, szedése mégis gondot igényel, különösen akkor,...
Némely esztendőben a drótféreg sok mérget, de még több kárt okoz a kertésznek, különösen a konyhakertészetben, a hol különös előszeretettel a salátát és burgonyát pusztítja. Nagyobb mennyiségben szokott fellépni...
Márványvágó gőzfűrész.
Az általános müvelődés az iparos osztályt is mélyebb gondolkodásra serkenti, és érleli bennök az általános müveltség utáni vágy érzetét. A gőz, a villany és a chemia alkalmazása az ipar produktumainak az előállitásában,...
Cikk-ajánló
Országos gazdagyűlés Siófokon Országos gazdagyűlés Siófokon
Évről-évre fokozódik jelentősége azoknak a gyűléseknek, a melyeket a...
Megépítjük a dalmát vasutat Megépítjük a dalmát vasutat
Június 22-én két ülést is tartott az országgyűlés, a melyen a...
Rosszabbodik a pénzpiac Rosszabbodik a pénzpiac
A pénzügyi körökből oly hirek kelnek szárnyra, hogy a pénzügyi...
Az indemnitás Az indemnitás
Lukács László pénzügyminiszter terjesztette elő az 1910. évben...
A nagykőrösi saláta diadala A nagykőrösi saláta diadala
Nagykőrös városa szorgalmas lakosságának egyik közismert kiváló...
Az argentiniai hús Az argentiniai hús
Mikor e sorokat írjuk, még javában áll a harcz a magyar és az osztrák...
Teleszky a pénzintézetek megrohanásáról Teleszky a pénzintézetek megrohanásáról
A képviselőház deczember 8-án tartotta utolsó érdemleges ülését ebben...
A kereskedelmi tárca a viziutaknak A kereskedelmi tárca a viziutaknak
Beöthy László kereskedelmi miniszter a kereskedelmi tárca...
Weisz Manfréd új részvénytársasága Weisz Manfréd új részvénytársasága
Weisz Manfréd, a magyar Skoda Töltény gyárát részvénytársasággá fogja...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98