Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A világ egyik legnagyobb hajógyárának műhelyrészlete
Mi, a mi kis dunai hajóinkon csónakázva akármilyen nagy dunai utat is teszünk meg, halvány képét sem nyerjük annak a nagy hajóóriásnak, amely átszeli a tengert Európa és Amerika között. Olvasóink, akik még nem láttak tengert és nagy óceánjáró hajót, a Titanic pusztulása alkalmával...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Clavenad francia léghajós-kapitány és Aumont Thieville pilóta, akik ötödmagukkal Noisy le Grand mellett halálukat lelték
A francia aeronautikát ismét sulyos szerencsétlenség érte. Noisy le Grandban történt, hogy három katonatiszt és két pilóta egy katonai léghajóval felszállottak, hogy a léghajó használhatóságát hadászati és térképezési...
Dr. Balogh Margit, a budapesti Váczi-utcai községi leánygimnázium tanárnője, aki kutató utazáson volt a Szaharában
Dr. Balogh Margit, a budapesti Váczi-utcai községi leánygimnázium tudós tanárnője már másodizben végzett kutató-utazást Afrikában s második utján szerzett tapasztalatairól érdekes felolvasást tartott a mult héten...
A szem a lélek tükre
Amióta Gall és Lavater orvosok a koponya formájáról s az arckifejezésről következtettek a jellemre és a belő lelki világra, azóta ez a tapogatózó, dilettáns tudomány igen nagyot haladt és ma már számottevő tényezője...
A washingtoni állampénztár  higienikus szempontból minden papirospénzt a képen látható gépberendezés segélyével megmos, megszárit, levasal
A modern higienikusok és bakteriumismerök a papirospénzt tartják a legveszedelmesebb betegség terjesztőnek. Hát bizony eltekintve attól a bajtól, amit a bankó hiánya okoz, kétségtelenül bebizonyitott tény az, hogy...
Az eredeti Fouché-égő és a modern autogén-égő
Fémeknek, fémből való alkotórészeknek egymáshoz való hegesztése olyan fontos kelléke száz és száz iparágnak, hogy enélkül maga a fémipar ugyszólván el sem képzelhető. A hegesztés legrégibb módja a kovácsolással...
Dr. Castelet P. francia mérnök szélmotora
A Föld engerigaforrásai közül a szén az, amely alkalmazásba vétele óta a legfontosabb a legelterjedtebb s minden más erőforrás fölött ma még a legolcsóbb. Ez az anyag azonban véges. Tudósok számitásai alapján ma...
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
A vas furása gázzal A vas furása gázzal
A modern fémipari technika legujabb és már igen elterjedt találmánya...
Úszó várak Úszó várak
A történelem nem jegyezhette fel a hajózás eredetét, mert régibb ez...
A Novara vizrebocsátása A Novara vizrebocsátása
Az osztrák és magyar haditengerészet a napokban ujabb egységgel...
A repülés mártírjai A repülés mártírjai
Félemetesen szaporodik a repülés áldozatainak száma. Azok a kedélyes...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Hajók vasbetonból Hajók vasbetonból
A mi életünkkel haladó évszázad egyre-másra ontja meglepetés- és...
A repülés vértanui A repülés vértanui
Szomoruan érdekes képcsoportot mutatunk be olvasóinknak. A felénk...
Modern hadihajók Modern hadihajók
A találmányai révén az az évszázad, a melyben mi élünk, bizonyára a...
Sűrűsített táplálékok Sűrűsített táplálékok
A létért való küzdelem egyre fokozódó hevessége megtanít mindenkit...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98