Dtum
Login with Facebookk
1914 | Augusztus

A margitszigetiek nyári sportja

Hazánkban, a hol ugyszólván minden sportágat felkaroltak eddig az egyesületek, egyedül a gyephockeyt mellőzték. Habár a Magyar Jogász Sport Egyesület már évek óta kultiválja, nem talált még társegyesületet, mely segített volna neki a szervezés nehéz munkájában. Igaz, hogy ennek részben ő maga volt oka, mert nem propagálta eléggé.

Idén azonban méltó ellenfelet nyert a Magyar Athletikai Club csapatában, mely csapat félév leforgása alatt olyan tudásra tett szert, hogy könnyen verte a MISE-ét sőt Internacionális viszonylatban is olyan formát mutat, a mellyel a kontinens bármely csapatával síkra szállhat. A MISE és a legjobb osztrák csapat, a First Vienna között láttuk a erőkülönbséget.

A jogászok technikai tudása és tempóbírása messze áll még az osztrákok mögött, hiszen nem is csoda, a jogászok ezelőtt sohse játszottak erős tréning meccset, csak mióta a MAC csapatával játszanak, van némi részük ebben.

Sajnos, a hockey még nálunk nem népszerű és nem is lesz soha olyan közönsége mint a footballnak, mert a footballmeccsek közönsége nem méltányolja a hockey-játék aprólékos technikáját és finomságait. Igaz az is, hogy a nézőnek nem nyújt annyi élvezetet, mert nem figyelheti olyan pontosan a játék menetét, nem is képes az ökölnyi labdát élesen figyelni.

Most a háborus időben, midőn az egész világ forog, minden sport pang, a margitszigeti pálya is csendes volna, ha a sárgadreszszes, kékcímeres fiuk nem vinnének bele életet. Ezek a meccsek igen érdekesek. Az egyik párt mindig a szerb s a játék kezdete előtt Lator Géza dr., csapatkapitány vezetése alatt elharsan a háromszoros „Vesszen Szerbia”.

Hetenként háromszor van tréning: hétfőn, csütörtökön és vasárnap. A MAC játékosai javarészt ismert sportemberek a kik a nyári pihenő beálltával sem akartak tétlenkedni. Így például: Medgyesy Iván, Krempls Béla, Gálffi Béla, Radóczy Lajos, Kerling Béla, Oláh Aladár, Rich Ödön és Horváth János. A játékosok száma meghaladja a harmincat.

Őszre a MAC hockeyistái programot dolgoztak ki, a mely szerint Budapesten a First Viennával játszottak volna vagy elmentek volna Berlinben valamely német csapattal játszani, háboru miatt azonban egyelőre minden tárgyalásuk megszakadt, de előreláthatólag nem örökre. A MAC hockey-csapatának összeállítása:

Barna Jenő - Horváth János, Izsák Tibor  - Ságody Ervin, Oláh Aladár, Lubkovits Jenő  - Dr. Lator Géza, Krempls Béla  - Medgyesy Iván, Kerlingh Béla, Mac. Ch, Cowie

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98