Dtum
Login with Facebookk
1914 | Augusztus

A tengerész-életből

Remek alkotás a nagy tengeri gőzhajó. Ha megtekintjük valamelyiket, bámulunk a hajóépitő-technika nagy haladásán, mely ma már valóságos uszó várost alkot egy-egy tengerjáró óriás gőzhajó épitésével. Mint valami kényelmes szállóban, ugy helyezkedhetnek el benne az utasok ezrei a hosszu tengeri utazás alatt.

 

Minthogy igen sok ember bizza életét a hajóra ennek csakugyan nagyszerü alkotmánynak kell lennie, hogy megküzdhessen a legnagyobb viharokkal is, melyek ide-oda dobálják. De nemcsak az erős volta menti meg a veszedelmektől, hanem nagy része van ebben a tengerészek ügyességének is. Ezek a tengerismerő, hidegvérü, bátor emberek nagy lelkiismeretességgel gondoskodnak arról, hogy ne érje semmiféle veszedelem a hajó utasait, a kik rájuk bizták életüket, vagyonukat.

 

Nem könnyü mesterség a hajósoké, sok mindent kell tanulniok, hogy jól teljesithessék kötelességüket. A matrózok is tanult, képzett emberek a meguk mesterségében. Különösen a hajó kormányzásával megbizott matrózok dolga nagyon fontos a hajózásban; rájuk van bizva az a feladat, hogy a kormánykeréknek megfelelő módon való forgatásával a hajó egyenletes haladását és menetiránynak helyességét biztositsák.

 

E képünkön egy nagy német tengerjáró gőzösnek azt a részét látjuk, a hol a kormánykerék van, melyet a kormányos erőteljes kézzel forgat, állandóan figyelve a mellette lévő iránytüre. Idébb egy másik matróz, a hajósebességet jelzi egy készüléken, mely összeköttetésben van a lent lévő gépkamrával.

 

Ha ő például a kapitány utasitása szerint beigazitja a készülék kapcsolóját abba a rovátkába, amelynek felirása a sebességnek valamelyik fokát jelzi, ugyanakkor a gépnél lévő készüléken is ugyanabba a rovátkába csuszik a kapcsoló. A gép vezetőjének tehát mindig a szem előtt van, az utasitás, hogy milyen legyen a hajó sebessége.

 

A képen látható harmadik matróz épen távozni készül a kormánykeréktől, melynek vezetését átadta szolgálatba lépő társának. Négyóránként tart a szolgálat a hajón ; négy óráig dolgoznak, aztán négy óráig alusznak a matrózok, majd ismét megkezdődik a munka.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98