Dtum
Login with Facebookk
1914 | November

Orosz foglyok Magyarországon

Az esztergomi fogolytábor immár egész várossá fejlődött. Nagy gyorsasággal óriási barakképületek nőttek ki talaján, hogy kényelmes helyes adjanak a foglyoknak. A táborban eddig negyven nagy, fűthető épületet emeltek, melyek mindegyike ötszáz embernek nyújt szállást, ezenkívül számos ponyvasátort állítottak föl ideiglenesen, míg a megrendelt ujabb barakkok elkészülnek.

 

A hadvezetőség folytatni szándékozik az építkezéseket, míg legalább százezer embernek nem nyujthat helyet. Az orosz és szerb foglyok most már valóságos fapalotákban laknak. A minap az esztergomi fogolytáborban járt a bécsi hadügyminisztérium kiküldöttje és szemlét tartott.

 

A munka vezetésére az ötödik hadtest parancsnoksága tejhatalmu megbízással egy mérnökkari századost küldött ki, a ki a fogoly oroszok segítségével az egész tábort és környékét rendbehozta, kicsinosította, körülkerítette, sok kutat furatott, kisvasutat létesített és a közeli kőbányából a nyers követ motoros kőzuzóval összetöretvén, a telepre szállította és rövid időn belül kitűnő utakat létesített.

 

Ennek a mérnökkari századosnak jelentős érdeme van abban, hogy a foglyok ilyen hamar tető alá jutottak. Kint járt a honvédelmi minisztérium kiküldötte is, hogy az építkezésnél szakképzettségével közreműködjék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98