Dtum
Login with Facebookk
1914 | November

Gabonatőzsde

Budapest, november 4.

Az átmenetileg észlelt árhanyatlás néhány napon belül nemcsak teljesen megszünt, hanem folytatólagos áremelkedés járt nyomában, olyannyira, hogy a jelenleg érvényben lévő árak a legmagasabbak, amelyek eddig egyáltalában előfordultak. A buza ára tulhaladta a 21 K-t, a rozs 16.50 K-t, az árpa igen erőteljes javulása mellett a 13.50 K-t.

Dacára a horribilis áraknak, a kinálat élénkülését nem lehet tapasztalni, sőt a malmok a legnagyobb erőfeszités mellett sem képesek szükségleteiket fedezni. A mult hó 29-én megtartott ankéten ugy a gazdasági, mint kereskedelmi és ipari körök a maximális árak megállapitása mellett foglaltak állást, azonban mindeddig a kormány a rendszabályokat nem léptette életbe és ezalatt az árak csak tovább is emelkednek.

A katonai kincstár a vidéken többnyire a kereskedőknél lévő készleteket lényegesen a napiár alatt rekvirál, ami csak a kereskedelmet teszi lehetetlenné, azonban az általános helyzeten nemcsak hogy nem javit, hanem ellenkezőleg rosszabbitja. Ezen igazságtalan intézkedéseknek tudható be, hogy a kereskedők beszüntették sok helyen működésüket és igy a kinálat a helyi piacon összezsugorodik, ami azután az árak ily horribilis emelkedését idézi elő. A legsürgősebb intézkedésekre volna szükség, mert minél későbben történik, annál nehezebben sinylik majd meg az érdekelt körök. 

A kinálat minden cikkben gyenge, csupán árpában élénkebb, de a kereslet is igen erős, mert a malmok keverésre veszik, hogy lisztet állitsanak elő belőle. Ennek tudandó be az árpaárak mintegy 1.50 koronányi gyors áremelkedése. 

A maximális árak megállapitása meghozza majd a kinálat némi javulását, azonban tényleges eredmény csak ugy volna elérhető, ha az árak megállapitásánál a későbbi szállitásokat alacsonyabban klasszifikálnák, miáltal az annyira a spekulációra hajló elemeknek határt mutatnának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A m. kir. gazdasági téli iskolák szervezetének ismertetése A m. kir. gazdasági téli iskolák szervezetének ismertetése
Olvasóink a közelmultban sűrűn érdeklődtek a gazdasági téli iskolák...
Csoda Csoda
Természeténél fogva egyike a legnehezebben meghatározható...
Uj év napján Uj év napján
Ismét letelt egy év. Egy év csak egy lépés az örök természet utain,...
Szinyei ,,Hóolvadás Szinyei ,,Hóolvadás"-a a Szépművészeti Múzeumban
Petrovics Eleknek, aki hónapok óta tartó súlyos betegsége alatt is...
Titokzatos bűntett a fővárosban Titokzatos bűntett a fővárosban
A fővárosban január 10-én reggel olyan bűnténynek jutottak a nyomára,...
Éhes a hajó Éhes a hajó
Nem kell a cim értelmét az emberi gyomorra magyarázni, s mégis...
Magyarország-Ausztria 2:2 (1:0) Magyarország-Ausztria 2:2 (1:0)
Az 54. osztrák — magyar válogatott mérkőzés felé a...
A rendőrség elkobozta a szociáldemokrata pártkongresszus határozati javaslatait A rendőrség elkobozta a szociáldemokrata pártkongresszus határozati...
Vasárnap délelőtt kezdődött a szociáldemokrata párt háromnapos...
Kardos Gyula - 1857-1908. Kardos Gyula - 1857-1908.
Január utolsó vasárnapján, Nizzában egy megtört, beteg magyar művész,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98