Dtum
Login with Facebookk
1914 | Október

A gabonavámok felfüggesztése

A magyar kormány hozzájárult az osztrák kormány ama kivánságához, hogy a gabonavámok a háboru tartamára felfüggesztessenek. Az idevonatkozó osztrák és magyar rendelet közzététele közvetlenül küszöbön áll. 

A gabonavámok felfüggesztése egy kissé későn következett be.
Németországban tudvalevőleg mindjárt a háboru kitörésekor foganatositották ezt az intézkedést. Mindazonáltal remény van arra, hogy ez a rendszabály bizonyos nyomást fog gyakorolni a rendkivül magas gabonaárakra.

Sajnos, hogy Romániából, ahonnan nehány hét előtt még nagymennyiségű buzát lehetett volna importálni, ma már korlátolt kvantumokat lehet behozni. Ugyanis Románia a gabonakivitelt a napokban megtiltotta, ugy hogy a kivitelre minden egyes esetben engedélyt kell kérni, amit – igaz – a román kormány eddig mindig megadott. A nagyobb behozatalnak a forgalmi nehézségek is utját állják. 

Mint egy bécsi lap jelenti, a magyar kormány a gabona és liszt maximális ármegállapításának kérdésében is engedni hajlandó. Az ebben az ügyben folyó tárgyalások befejezés előtt állanak. 

A maximális ár megállapitásának mindenesetre lenne hatása.
Berlinben arra a hirre, hogy ezt a rendszabályt életbe léptetni akarják, a buza ára 2, a rozsé 4 és az árpáé 5 márkával visszament. 

Magyarországnak és Ausztriának idei buza- és rozstermése mintegy 90-100 millió métermázsa. Dacára ennek a nagy mennyiségnek, a malmok és gabonakereskedők két hónappal az aratás után csak nehezen és a legmagasabb árak mellett tudnak buzára szert tenni.

Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a gazdák mindig igen jelentékeny készleteiket visszatartják abból a célból, hogy minél magasabb árakat érjenek el. Ennek a spekulációnak csak ugy lehet gátat vetni, ha a gabonavámokat felfüggesztik, a maximális árakat hatóságilag megállapítják és a gazdákat arra kényszeritik, hogy készleteiket deklarálják és szükség esetén hatóságilag arra szoritják, hogy készleteiket eladják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aratógép munkában (1914) Kévekötők (1914)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Internált alkalmazottnak nem jár felmondási illetmény
Egy vasesztergályos a budapesti központi járásbíróságon munkahelyi...
Tersánszky Józsi Jenő -  Állok itt egymagam az úton Tersánszky Józsi Jenő - Állok itt egymagam az úton
Hallod-e végzet, titok, élet, lélek, Nincs alakod, amiben féllek! ...
Elektromos heggesztés Elektromos heggesztés
Guarmi E a „Scientific American Supplement”-ben...
A falu üres órái és a többtermelés A falu üres órái és a többtermelés
Korunk egyik vezéreszméje a szociális jólét kérdése. A legalsóbb...
A Szabadalmi Bíróság új elnöke nyilatkozik A Szabadalmi Bíróság új elnöke nyilatkozik
Közgazdasági életünk egyik fontos intézményének, a m. kir. Szabadalmi...
Rövid hírek a kultúrális életből Rövid hírek a kultúrális életből
Rákosi Viktor egy könyve finn nyelven Rákosi Viktornak az...
A Magyar Tudományos Akadémiából A Magyar Tudományos Akadémiából
A Magyar Tud. Akadémia április 3-iki ülését Thaly Kálmán elnöklése...
A sonkamalacok hizlalása A sonkamalacok hizlalása
Az angol kocák ivadékait nem másfél éves korukban és arasznyi...
Egy magyar szentember Egy magyar szentember
Orosz István önéletrajza. Kiadta Bálint Sándor –...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98