Dtum
Login with Facebookk
1914 | November

Pénzügyi diadalunk

Irta: Dr. Hantos Elemér
Pénzintézetek orsz. egyesülése igazgatója

A hadi kölcsön jegyzésének végleges összegei még nincsenek megállapitva, de már az eddigi eredmény olyan sikert árul el, amely az ország legalaposabb és leghivatottabb pénzügyi szakértőit is meglepte.

Magyarország győzelme pénzügyi téren tökéletes. Azok az ezüst golyók, amelyekkel Anglia kivánja megvivni ezt a világharcot, sulytalanoknak fognak bizonyulni azokkal a milliárdokkal szemben, amelyeket nagy szövetségesünkkel együtt felsorakoztatunk. A monarchia és benne Magyarország nemcsak fegyveres téren, hanem a gazdasági küzdelem terén is méltóknak bizonyultak szövetségesükhöz. 

A közzétett adatokból máris megállapithatjuk, hogy a monarchia két államában a jegyzések meghaladják a két és fél milliárdot és magában hazánkban megközelitik az egy milliárd koronát. Az eddigi jegyzett összegek a monarchia 130 milliárd koronára becsült nemzeti vagyonnak közel 2%-át alkotják. A magyar jegyzés a magyar nemzet 42 milliárdra tehető vagyonának 2.4 %-át teszi.

Ha már most a fényes német példát vesszük, amely 4 1/2 milliárd jegyzést eredményezett 300 milliárd márka nemzeti vagyon mellett, akkor itt a jegyzések a nemzet vagyonának csupán 1.5 %-át teszik. Vagyis a monarchiában közel egy fél, Magyarországban közel egy egész százalékkal kedvezőbb az arány, mint a német társadalomban.

Fokozódik pénzügyi erőkifejtésünk jelentősége akkor, ha meggondoljuk, hogy tiszta nemzeti vagyonunknak több mint kétötöd része földbirtok, mig Ausztriában az ingó vagyon értéke csaknem eléri a földbirtokét, Németországban pedig az ingatlan vagyon csupán egyharmadát teszi az ingó vagyonnak. 

Azért ha szivesen elismerjük, hogy hadi készültségünk ugy viszonylik a némethez, mint 30.5 cm.-es mozsaraink a 12 cm.-es ágyukhoz, pénzügyi áldozatkészség szempontjából semmivel sem maradunk nagy szövetségesünk mögött.

Ha van némi igazság Lloyd George angol pénzügyminiszter ama állitásában, hogy ezt a háborut az a nemzet fogja megnyerni, amelyik az utolsó milliárdot tudja felhajtani, akkor a monarchia mostani nagy pénzügyi sikeréből merithetjük a végleges győzelem biztos hitét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98