Dtum
Login with Facebookk
1914 | November

Hogyan lett Jones Amerika bajnoka?

Francis, a The Evenine Mail című amerikai lap sportrovatának vezetője érdekes adatokat ad arról, hogyan lett a néger J. Edvin Jones Amerika ezévi junior sprintbajnoka. Jones bajnoki szereplésének, illetőleg az e sportbeli előéletének a történetét így beszéli el: " Egy ízben, még Jones gyermekkorában ő és pajtásai New-York egyik utcájának aszfaltján tüzet raktak és azon gesztenyét sütöttek.

Mesterkedésük közben váratlanul egy rendőrjelent meg a történet helyszínén. Egy hórihorgas, rettenetesen sovány policeman, a kit az utóbbi tulajdonsága miatt "soványka" gunynéven emlegették, azok, akik féltek a hosszu lábaitól. A rendőr ugyanis bizonyos körökben rettegett volt, mert kitünően futott és mindig elcsípte az előle menekülőt.

A mint a kis léhütők megpillantották a félelmetes nyakigláb-rendőrt, nosza rajta futásnak eredtek, a hányan voltak annyi felé. A rendőr történetesen Jonest vette üldözőbe, de a legnagyobb meglepetésére – ami még nem fordult elő rendőri pályáján – nem tudta elfogni a fürge nigger boyt és feladta a "reménytelen küzdelmet". Jonest " bravurja" nagyon népszerüvé tette a kültelki körökben.

Sikerén felbuzdulva kedvet kapott a futásra és ki-kijárt a Mc Combs Dann Park-ba megfigyelni az ott trenirozó atléták munkáját. Egy szép napon mint iskolásgyerek magára kapta egy pajtása dresszét és ellenfeleit egyszerüen "lelépte". Egy pár esztendei pauza után tagul belépett a brooklyn-i Smart Set AC nevű, a négerek new-yorki sportegyesületébe.

Mint klubtag első ízben négy évvel ezelőtt a Mohawk AC versenyén a kezdők 60 yardos futásában indult, a melyet 6.8 mp. alatt meg is nyert – az előfutamban. A döntőben azonban – ugy látszik, kibujt rajta a gyermekkori huncutság – diskvalifikálták hamis start miatt, hamarosan jóvá tette hibáját és Newarkban már szabályos starttal óriási fölénynyel nyert meg egy 100 yardos versenyt.

A legnagyobb sikert azonban Amerika ezévi 100 yardos junior-bajnokságában aratta, a mikor többek között olyan futót győzött le, mint Hal Heiland. Jones még mindig "zöld" az atletikában, de máris olyan kvalitásoat mutat, hogy George Latimorenak, a nagytekintélyü sportszakértő véleménye szerint egy éven belül Drewnek félelmetes ellenfele lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Megtámadott népszámláló biztosok
A padinai oláhok félholtra verték Abinery Lajos helyettes körjegyzőt,...
A világ legnagyobb gőzgéptelepe A világ legnagyobb gőzgéptelepe
Bitterfield közelében levő Zachornewez elektromos telepe 180 000...
Előadások az idegélet világából Előadások az idegélet világából
Irta dr. Laufenauer Károly egyetemi tanár. A legérdekesebb könyvek...
A hüvösvölgyi rablógyilkosság A hüvösvölgyi rablógyilkosság
Friedrichkeit Ferenc bünpörében, aki tudvalevően a Hűvösvölgyben a...
A Tisza „virágai”, a rajzás jelensége A Tisza „virágai”, a rajzás jelensége
A lárva igen ősi jellegeket is megőrzött, még pedig elsősorban a...
A Törekvés KMK versenye A Törekvés KMK versenye
3000 főnyi közönség előtt folyt le az idei pályaverseny, a Törekvés...
A képviselőház szerdai ülésein A képviselőház szerdai ülésein
A képviselőház szerdai ülésein báró Lévay Lajos munkapárti képviselő...
Három hét a tőzsdén Három hét a tőzsdén
Ma is nagy számmal fordultak meg a tőzsde emberei a börzepalotában...
A Noszty-fiú esete Tóth Marival A Noszty-fiú esete Tóth Marival
Mikszáth Kálmán regénye, melyre mint lapunknak az utóbbi években...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98