Dtum
Login with Facebookk
1915 | Április

Német vezérek nyilatkozata

Amsterdamból írják, hogy Beveridge, volt amerikai szenátor kijelentette Tirpitz tengernagynak, hogy az amerikaiak az alatt a benyomás alatt állanak, hogy Németország a világuralomra törekszik. A tengernagy így felelt: "De hogyan érhetnénk mi el ezt? Talán erőszakkal? Nem, ostobák nem vagyunk. A németek meghódították az angol piaczokat, mert az angolok sporttal, fényüzéssel és ünnepségekkel töltik el az idejüket. Anglia két uton tarthatta volna meg a piaczait: vagy ha éppen úgy dolgozik, mint mi, vagy pedig ha megöl bennünket. Az angolok az utóbbit választották, de győzni mi fogunk."


Az admirális azt mondta még, hogy a hazugságok kitalálásában igazán csodálatosak az angolok, majd így folytatta: "Igazán különös, hogy az amerikaiak, a föld legokosabb népe, elhiszik az angolok állításait. Hiszen ezek szerint a németek mindig csak azt tennék, a mi ostoba és rosz, és sohasem azt, a mi észszerü és jó." Tirpitz azután panaszkodott a miatt, hogy az amerikaiak fegyvereket szállítanak a szövetségeseknek. Németországnak mindene megvan, a mi kell, de ha Amerika eltiltotta volna a fegyverek kivételét, akkor már régen vége lett volna a háborúnak.

 

Beveridge beszélt Hindenburggal is, ki azt mondotta neki, hogy Angolország megakadályozhatta volna a háborút. Az oroszok meg se mozdultak volna, ha Anglia nemet mond. Az angolok azonban háborút akartak. Anglia azt hitte, hogy a francziák és oroszok segítségével megsemmisitheti Németországot. Oroszországra nem haragszunk, Francziaországot szeretjük, de Angliát gyűlöljük. Beveridge mondotta: "Azt beszélik, hogy a német katonapárt akarta a háborút." Hindenburg így felelt: "Mindez ostobaság, éppen úgy, mint az, hogy a háborúért a császár felelős." Majd ezeket mondotta még: "Természetesen győzni fogunk. Ebben nem is kételkedünk. Őn talán igen?"

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tirpitz tengernagy Hindenburg
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98