Dtum
Login with Facebookk
1915 | Április

Tüz a hajón

Alul, oldalt, mindenütt víz fogja kerül a hajót, s mégis hány hajó pusztult el a tüz rettenetes erejétől? Képünkön egy nagy óceán hajót mutatunk be, amely a kikötőben állva pusztul a tüz támadásától, s itt láthatjuk, hogy a kikötők tüzoltó hajói mint igyekeznek óriási vizsugaraikkal gátat vetni a romboló elem terjedésének. A hajótüz mindig veszedelmes, sokkal veszedelmesebb, mintha szárazföldi alkotmányt támad meg a tüz, mert a tüzfészekhez jutni sokkal nehezebb a hajónál s a mentésnél az emberek nem tudnak a hajón kívül elhelyezkedni, gátlóul állván előttük a víz, amelynek nincsenek gerendái.

 

És mennyivel nagyobbra emelkedik a tüzveszedelem, ha az a hajót nyilt tengeren támadja meg. Régebben a föltámadt hajótüzellen alig volt védekezés, ma azonban olyan csudás berendezések állnak utjába a tüz pusztitásának, hogy a hajó tüz védelmi fölszerelése valósággal látványossága a technikának.


Mindenekelőtt a hajó épitésében gondolnak már arra, hogy az esetleges tüz a hajótestnek csak azt a részét veszélyeztesse, ahol támadt. E célból keresztaknákat épitenek be a hajóba, melyek éghetetlen anyagból készülnek, s a kormányhidról kezelhetők. Ezekkel a hajó még tüzmentes részei el vannak zárva a tüz szinhelyétől. Az ismét természetes, hogy a hajótest maga acél és avatott faanyagból készül, amely ép ugy, mint az acél, csaknem éghetetlen. A hajó tüzfészke a szénraktár, amelynek gázfejlesztő képessége gyakran okozott már tüzet.

 

Itt a kellő szellőztetésről gondoskodnak, de akképen, hogy friss levegő is el van zárva, nehogy az önmagától való meggyulladás megtörténhessék. A hajón mindenütt vizvezetékmű segélyével tüzoltókészülékek vannak elhelyezve. Ezeket a gőzgép ereje látja el vizzel. Minden helyiségben tüzjelző szerkezet van, amelyet bárki, aki a tüzet észreveszi kezelni köteles.

 

Van ezeken kívül hatalmas központi vizömlesztő szerkezet, olyan gépezet, amely a tüzben álló hajórészeket víz alá tudja sülyeszteni, végül kézi tüzoltó készülék, amely gázfejlesztő hatásával oltja el a tüzet. Ez a Clayton-készülék, amelyet ma már minden óceánjáró hajó százával helyez el a hajó minden részében. A készülék áll kénessavból és nitrogénből, s ennek oltóképessége óriási. A tüznek 2000 fokig ellentállt. Ebből a gázból erős fuvók segélyével a szükséges mennyiséget a tüzbe vezetik, s az ott formálisan megfojtja a tüzet. Mindezeken felül a hajó legénysége mind kiképzett tüzoltó, föl vannak szerelve füstelleni sisakos ruhákkal. A hajó tüzoltóság épen ugy tart tüzoltó gyakorlatot, mint a szárazföldi.


E berendezésekhez azonban még a fegyelmezettség is hozzátartozik.
A legaktuálisabb téma e pillanatban a hajók pusztulása. Az U hajók lövegei is gyakran okoznak tüzet, s a légjárómüvek is tüzzel pusztitják a vizhez kötött ellenségeiket. Mióta a hajózás gőzgéppel történik (több mint kétszáz éve) kétszerannyi hajó nem pusztult el tüz és löveg által, mint a mai háboru nyolc hónapja alatt. A nyilt tengeren alig van menekülés, de lehet menteni, erről csak a kikötőben álló hajóknál beszélhetünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98