Dtum
Login with Facebookk
1915 | December

A cár árnyékéban: Bruszilov



Alekszej Alekszejevics Bruszilov (1835-1926) a cár árnyékában (ez emlékiratának címe) is jelentős, önálló szerepet játszott az első világháború történetében. Az 1877/1878-as orosz-török háborúban harcolt először. Később a szentpétervári Lovassági Tiszti Iskolának volt előbb hallgatója, majd tanára.

 

1906-tól altábornagy, rövidesen hadtestparancsnok. 1914. júliusától a 8. orosz hadsereg parancsnoka. 1916-tól a délnyugati front parancsnokaként több hadsereg főnöke. Az ő nevét viseli az általa tervezett és vezetett offenzíva 1916 nyarán: az egész világháború egyik legnagyobb támadó hadművelete, és az orosz haderő legnagyobb támadása a nagy háborúban.

1917. májusában – tehát már az első, polgári demokratikus jellegű orosz forradalom után – az összes orosz haderő főparancsnokává nevezték ki. Az 1917. júniusi ún. Kerenszkíj-offenzíva (Kerenszkíj orosz hadügyminiszter, majd miniszterelnök a két forradalom között) is tulajdonképpen egy második Bruszilov-offenzíva volt, csak rosszabb feltételek között és ezért kevesebb eredménnyel.

 

A júniusi, július eleji kudarc után leváltották posztjáról. Bruszilov a bolsevikokhoz csatlakozott. A Vörös Hadsereg főparancsnoka mellett működő tanácsadó testület elnöke, majd a lovasság főfelügyelője. Érdemleges frontfeladatot nem kapott, ezért az adminisztratív munkát megelégelve lemondott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98