Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

A hónap rövidhíreiből

Dróttalan táviró a német halászgőzösökön

A német kormány igen nagy gondot fordit a tengeri halászat fejlesztésére s e célra évenként jelentékeny összeg van az állami költségvetésbe fölvéve.

Eddig kedvezményekkel támogatták a motoros halászbárkák beszerzését, segélyt adtak a halászati társaságoknak a hálók elveszése esetére, most pedig a dróttalan távirók alkalmazását könnyitik meg azáltal, hogy ezek mintegy 6000 márkát tevő beszerzési és felszerelési költségeinek felét az állam viseli.

Ennek igen nagy előnyei vannak, mert a dróttalan táviró utján a halász gyorsan értesülhet a piaci áralakulásokról, a fogott halat a legmegfelelőbb áron táviratilag eladhatja s abba a kikötőbe viheti, ahol legjobban értékesithető.

Cuxhavenben már három halászgőzös fel van szerelve dróttalan táviróval s ezek sikerén felbuzdulva most számos halászgőzös siet magát szintén ellátni dróttalan táviróval.


A föld vasutai 1913-ban

A föld vasutainak hálózata 1913. év végén 1,104.217 km. kiterjedésü volt; a növekedés 22.700 km. vagyis a föld összhálózatához viszonyitva 2.1 százalék volt.

A szaporulatból esik: Amerikára kereken 16.000 kilométer, Európára 3600 kilométer, Ázsiára 900 kilométer, Afrikára 1600 kilométer, és Ausztráliára 600 kilométer. 


Rekord

Floridában a Plant vasutvonal egyik mozdonya – öt kocsival – Flemingből Jacksonba ment. A távolság a két városka között öt mérföld. Ezt az utat 2 perc és 30 másodperc alatt tette meg.

Ha már most feltesszük, hogy a vasut egy órán keresztül haladt volna ily sebességgel: akkor 120 mérföldnyi utat futott volna be.

Általában Amerikában járnak a vasutak leggyorsabban.
Az is igaz, hogy a világ egyetlen országában sem történik annyi vasuti szerencsétlenség, mint Amerikában. 


A győri ágyugyár iparcsatornája

A földmivelésügyi miniszter leiratot küldött Győr városához, amelyben közli, hogy az ágyugyár iparcsatornájának másfél millió koronás költségéből a kormány 800.000 koronát vállalt magára.

A többit a város és az ágyugyár fedezik.
A földmunkákat már régebben megkezdték. Az iparcsatorna épitéséhez nagyszámu orosz foglyot rendeltek ki. 

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98