Dtum
Login with Facebookk
1915 | Október

Német kereskedőből orosz szent

Szebova mellett, északi Oroszországban van Ustjny régi orosz város. Ennek közelében áll egy régi templom, mely formájából itélve, alkalmasint a tizenhatodik századból ered. A templomban egy óriási nagy gránitkő látható, melyet vaskorlát vesz körül. Ehhez a kőoszlophoz a következő legenda fűződik:

Novgorodban élt egy német kereskedő, a ki nagy vagyonát embertársai felsegítésére fordította. Fölvette a görög vallást és 1309-ben szent ember hírében halt meg. A város ugyanis nagyon sokat köszönhet neki. Mikor Ustjny városa, mely a középkorban nagy politikai szerepet vitt, egyszer magára vonta az Isten haragját, az Úr nagy fekete viharfelhőt küldött s a felhőből nagy kőzápor hullott, mely Ustjny városát elpusztulással fenyegette, Prokopius Indrodivy – igy hivták az oroszok a szent férfiut, akinek német neve ismeretlen – olyan áhitatosan imádkozott, hogy az Isten meghallgatta és a kőzáport eltávolította a várostól, úgy hogy az az erdőben a Jug torkolatánál zuhogott le, ahol még most is láthatók a nagy kőtömbök. Igy lett a német egy orosz város szentjévé.

 

Megjegyzendő még, hogy Novgorod kereskedővilága e hatalmas városi respublikának a moszkoviták által való megsemmisitése előtt jobbára németekből állott. Novgorodnak akkor Nugard volt a neve és magdeburgi jogrend szerint élt. Egyébiránt Oroszország első keresztény uralkodói, Oleg és Olga tudvalevően germán (skandináv) származásuak: eredetileg alkalmasint Helge vagy Helga volt a nevük.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Harc a homokviharban, a gépkocsi a sivatagban Harc a homokviharban, a gépkocsi a sivatagban
A sivatagban sokszor százkilométerekre nem lehet mást találni, mint...
A székely kongresszus A székely kongresszus
A kivándorlás hazánk több vidékén oly mértékben jelentkezik, mely...
Karinthy Frigyes - Két mosoly Karinthy Frigyes - Két mosoly
Egy nőt fogunk itt látni a színpadon, abból a műhelyből, mely a...
Teljes üzemben a lakihegyi csoda Teljes üzemben a lakihegyi csoda
Az ősz derekán elsőnek közöltünk a lakihegyi határban épülő új...
Az erdélyi költő Az erdélyi költő
Erdély Reményik Sándort ünnepli, egy családias évforduló alkalmából;...
Öt és félmillió pengő tanoncotthonokra Öt és félmillió pengő tanoncotthonokra
Az Ipartestületek Országos Központjának legutóbbi választmányi ülésén...
Képek a tolvajvilágból Képek a tolvajvilágból
Csak a kezdő, dilettáns tolvaj dolgozik magára. Az avatott s...
Vitéz Nagy Pál tábornagy Prónay elleni hadseregsértési pöréből egyszerü rágalmazási pör lett Vitéz Nagy Pál tábornagy Prónay elleni hadseregsértési pöréből...
Néhány hónappal ezelőtt nagy feltünést keltett vitéz Nagy Pál...
Saturnus gyűrűjének változó voltáról Saturnus gyűrűjének változó voltáról
Ismeretes dolog, hogy a Saturnus gyűrűje nem összefüggő egész, hanem...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98