Nap-nap után olvassuk, szinte már meg is szoktuk a világháboru nagyszerü tüzérségi harcait, várak, erőditések bombázását, hajóhadak ágyuinak és a parti ágyuknak öldöklő viaskodását gránátokkal a Dardanellákban, a gyalogság puska tüzelését a lövészárkokból és mégis, bizonnyal kevesen vannak, nagyon kevesen, akiknek csak fogalma is volna a rendkivüli nehézségekről, amelyeket a harctéren le kell győzni, hogy a drága lövedékekkel eredményt érjenek el.

A lövészet, különösen a tüzérségnél nem is mesterségnek, hanem művészetnek, sőt még inkább tudománynak mondható, tudománynak, amely egyformán kénytelen számitásba venni ugy a mennyiségtant, mint a fizika törvényeit és jelenségeit.

Már a golyónak (gránátnak, sharpnellnek) előállitása is a fizikai tapasztalások tudományos megfigyelései alapján történik. Csak a főbb dolgokat emlitsük: a robbanó por gázának rendkivüli feszitő ereje kiröpiti a golyót az ágyucsőből még pedig másodpercenként 800, 1000 méter, sőt ennél is nagyobb sebességgel.

A kilőtt golyónak már most, a tehetetlenség erejénél fogva egész az örökkévalóságig repülnie kellene, ha nem volna két erő, amely a sebességet lassanként föl nem emésztené: az egyik erő a levegő ellenállása, a másik erő a föld vonzó ereje. Bármely test, tehát a golyó is, amely nagy gyorsasággal a levegőn keresztül furakodik, ebben a mozgékony, könnyen félreillanó levegőben nagy ellenállásra talál. Ma már odáig vittük, hogy képesek vagyunk a süvitő golyót, különösen a puskagolyót lefotografálni és a kapott fényképen világosan meglátszik a golyó körül felkavart levegő. Amely irányban a golyó repül, abban az irányban egyre szélesedő levegőhullám támad, épp ugy, mint a vizen, amelyen gyorsan siklik tovább valamely hegyes orru hajó, viszont a golyó mögött a levegő ismét összefut, épp ugy, mint a hajó mögött a viz.

A levegőnek ez a szétfeszitése, nagy surlódással jár, amelyet a golyó egész utján elszenvedni kénytelen és ez a surlódás végül fölemésztené a sebességet még akkor is, ha a golyóra nem hatna a föld vonzóereje. A surlódás annál nagyobb, minél gyorsabban repül a golyó és minél tompább a hegye. Mind ezzel tehát számolnia kell a tüzérségnek és éppen ezért a golyónak nem lehet más a külső formája, mint amilyen jelenleg.

Egy husz kilogramm nehéz gömbölyü ágyugolyó sokkal nagyobb ellenállásra talál a levegőben és ezért nem is visz olyan messzire, mint egy hasonló sulyu, de hengeralaku és elől hegyes ágyugolyó, amelynek a levegőbe ütköző felülete (a hegye) sokkal kisebb. Ugyancsak a levegő ellentállása okozza, hogy a golyó pályája nem parabola alaku, mint sokáig hitték, vagyis nem olyan iv, amely bizonyos magasságig emelkedik, onnan pedig teljesen hasonló ivben esik lefelé. Az ilyen iv csak légüres térben volna lehetséges. A levegő ellenállása folytán az ivnek lefelé menő másik része rövidebb, meredekebb. A golyó valóságos pályáját kiszámitani nagyon komplikált matematikai feladat és azért a gyakorlatban a tüzérség – inkább próbál, mint számit, azaz, inkább veszteget néhány percet és néhány golyót egy ágyu belövésére, mint pár órát a cél pontos kiszámitására.

A föld vonzóereje a lövedéket folyton huzza lefelé és ez az oka annak, hogy nagyobb távolságból az ágyu, vagy puska csöve nem állhat egyenes vonalban a céllal, hanem ennél mindig magasabban áll és pedig annál magasabban, minél messzebb van a célpont. A föld vonzóereje azonban állandó, soha meg nem változható tényező és ha csupán ezzel kellene a tüzérségnek számolnia, akkor nagyon egyszerü volna a dolog.

A levegő azonban nem állandó, nem változtathatatlan tényező, sőt nagyon is állhatatlan, változékony. Minden magasságban más a sürüsége, más az áramlata. A levegő ellenállása a hőmérséklettől, a vizpára tartalomtól és főleg a szelektől függ. A laikus is bizonnyal magától rájön, hogy repülő golyót hosszu pályáján, amely néha 15, 20, 25 kilométer, a mozgó levegőnek, vagyis a szélnek állandó nyomása épp ugy eltériti irányától, mint a hajót a viznek a sodra. Arra azonban már aligha gondol a laikus, hogy mért használ a modern haditechnika „vontcsövü” ágyukat, puskákat és hogy mit kell ezalatt érteni?

Nos a cső, minden lövőfegyvernek mondhatni a lelke, belül nem sima, hanem szerpentin vonalu rovákokkal van ellátva: a kilőtt golyó, mikor elhagyja a csövet, az ebben vont rovátkok miatt saját tengelye körül is forogni kénytelen egész utja alatt és ez a mozgása mindenféle levegőáramlat nyomásának ellentáll, éppen ugy, mint a gyorsan forgó pörgettyü, amelynek forgására még a legerősebb szélnek is csak igen csekély hatása van. A golyónak ilyen körforgó mozgása nélkül a mai tüzérség munkája egyáltalán lehetetlen volna: a lövedék hengeralakja is csupán ennek a tengely körüli forgásnak alapján lehetséges. De azért a levegő ellenállása itt is szerepet játszik.

A régi időkben, amikor gömbölyű golyókkal lőttek, teljesen mindegy volt, hogy hogyan csap le a golyó. Ma már nem mindegy, mert a hengeralaku lövedéknek mindig a hegyivel kell lecsapni, annál is inkább, mert éppen a hegyiben van a robbanó szerkezet, amely beleütközve valamibe, a golyót ezer és ezer darabba veti szét. A gömbölyü golyónál csak véletlen dolog volna, hogy éppen az a része ütközik-e a célba, ahol a robbanó szerkezet van, vagy pedig egy másik rész, amely esetben nem történnék robbanás s igy a golyó nem sok kárt tenne.