Dtum
Login with Facebookk
1916 | Április

Húsvéti felkelés. Mellékszál a világháborúban...

Az első világháború egyetlen nemzeti felkelése az íreké. A háború előtt a sziget nagyobb részét benépesítő katolikus írek autonómiát akartak – csak az északkeleti Ulster tartomány protestánsai (egykori angol és skót telepesek leszármazottai) tartottak ki a kormányzat mellett, sőt akár fegyveres harcra is készek voltak a katolikus többséggel szemben.

Úgy tűnt, a világháború kitörésekor mindenki félreteszi az ellentéteket. A katolikus írek érzelmileg a katolikus Belgium mellé álltak, és ez tettekben is megnyilvánult: sok önkéntes csatlakozott a hadsereghez.

 

A brit politikának azonban sikerült megsértenie az íreket. Az ulsteri önkénteseket, akik pedig előzőleg német támogatással felkelésre készülődtek, átvették a brit hadseregbe, az Ír Önkénteseket pedig mellőzték. Most ők fordultak a németekhez segítségért.

Roger Casement ír politikus tárgyalt a németekkel, és ír hadifoglyokból egy Ír Légiót akart szervezni, nem sok sikerrel. Ráadásul Casement rádöbbent, hogy a németek csupán eszközként kívánják őt felhasználni. Egy német tengeralattjárón tért haza Írországba, de már azzal a szándékkal, hogy lebeszélje társait egy német szövetségben megvívott felkelésről. A tengerparton rövidesen letartóztatták.

Az ír önkéntes katonák és tisztjeik, de az egész ír nép is megosztott volt. A felkelésre mégis sor került. A felkelők kikiáltották az Ír Köztársaságot, de az egész harc, mely húsvét hétfőjén kezdődött, napok alatt elbukott. A britek véresen leszámoltak: az Ír Köztársaság kikiáltását aláíró hét személyt kivégezték. A kivégzettekből mártírok lettek.

Az önkéntesek parancsnokait is agyonlőtték az egyetlen de Valera kivételével (ő nem volt brit állampolgár). Casementet felakasztották (előbb még becsületébe is belegázoltak: naplója alapján nyilvánosságra hozták, hogy homoszexuális). Néhány ezer írt bírósági ítélet nélkül koncentrációs táborba zártak. A világháború kezdetén Nagy-Britannia a kis népek védelmezőjeként lépett fel. A vele együtt élő kis nép függetlenségi mozgalmát azonban könyörtelenül elnyomta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98