Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

A barna dzseláda

Hatalmas bundája, lobogó sörénye, és egy csupasz vérpiros háromszög a mellén, szintén megdöbbenti az embert az első pillanatban. Abesszinia magas hegyei közt és ez a majom, - a pávián fajták óriása, - mely némelykor eléri az alacsonyabb ember magasságot, bár rendesen csak 110-120 cm. magas. A fején, nyakán és vállain leomló dus sörényt visel, ezért nevezik sörényes páviánnak is, megkülönböztetésül a galléros páviántól, melynek himje szintén dus sörényt visel a vállain és a nyakán, ez azonban a divatos női gallérhoz hasonlit.

Nevezetes, hogy a két fajta halálos ellensége egymásnak, s ha kirándulásaikon néha összeakadnak, hevenyében valóságos csatát rögtönöznek.

A dzseláda nagyobb csapatokban él együtt és éjszakára behuzódik a meredek sziklafalak barlangjaiba, ahol nem kell félnie a leopárdok és hiénák támadásától. De alighogy fölbukkanik a nap a bércek mögül, öreg himek vezetése mellett előbujik a dzseláda csapat is, hogy melengesse elgémberedett tagjait a napsütötte sziklatetőn. Egyik-másik öreg nőstény kényelmesen elnyujtózkodik a fiatalok anyjukhoz simulnak és el is szenderednek, csak a himek unatkoznak, és ásitanak nagyokat, mutogatva undok torkukat, vagy csattogtatják félelmetes fogsorukat. Majd sorba rendezkedik a csapat és megindul a vezér a sor élén halad, és egy másik vén him zárja be a menetet, mely lassan ereszkedik alá a zöld fensikon. Előbb azonban óvatosan kikémlelik a vidéket, hogy nem fenyeget-e ellenség, és ha nem gyanus a környék, lezudul az egész csapat.

Egy-két őr vigyáz, hogy váratlan veszedelem meg ne lepje a garázda társaságot, mely most kiméletlen mohósággal esik neki a szegény benszülöttek szántóföldeinek és gyümölcsöseinek. A torkos majmok emellett megforgatják a nagy köveket is, - s ha egy állat gyönge hozzá, segitségére sietnek a társai, - mert a kövek alatt inyükre való férgek és bogarak, kövér kukacok és csigák bujkálnak. A fiatal himek mókáznak és ugrándoznak, bosszantják egymást, vagy az öregekkel incselkednek, de ezek egy-egy ütleggel vagy harapással hamarosan móresre tanitják a pajkos suhancokat. Egyik-másik merészebb urfi arcátlan tolakodással legyeskedik valamelyik csinosabb majomhölgy körül, ez azonban szendén és szemérmetesen hátat fordit neki; ha aztán az aszfaltbetyár tovább is illetlenkedik, dühösen lép közbe a jogos férj, és alapos leckében, kiméletlen testi fenyitékben részesiti a tolakodó szerelmest.

Ha veszély közeledik, a kiállitott őrök hangos ugatással adnak jelt. És jaj nekik, ha ezt elmulasztják! Mert a benszülöttek állitása szerint, a dzseládák szigorúan megbüntetik, sőt agyon is verik a hanyag őröket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98