Dtum
Login with Facebookk
1916 | Május

A Königsberg cirkáló Tanganyikában

A német Königsberg cirkáló a kelet-afrikai harcok során merész akcióra szánta rá magát: megtámadta a Zanzibár sziget kikötőjében javítás alatt álló brit Pegasus nevű hajót és elsüllyesztette azt. Ezután nem csoda, hogy a brit admiralitás meg akarta semmisíteni a német hajót.

 

A Szuezi-csatornán áthaladt két brit hadihajó és repülőgépek is érkeztek- Utóbbiak feladata a német cirkáló felkutatása volt. Végül a Rufiji folyó torkolatában rátaláltak a német hajóra. A brit hadihajók tüzét repülőgépről irányították.

 

A német Königsberg elsüllyedt, de legénységét és hajóágyúit is sikerült kimenteni. Előbbieket besorozták a tanganyikai német haderőbe, utóbbiakat is magukkal vitték és felhasználták a szárazföldi harcokban. Ez volt az első eset a hadtörténetben, amikor repülőgépről irányított ágyútüzet alkalmaztak hadihajó ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Közgazdasági tanulmány az utcán Közgazdasági tanulmány az utcán
A világ nagyot változott a háboru alatt és különösen nagy az...
Az amerikai közlekedés csodái, automatikus közlekedési jelzőlámpa New-Yorkban Az amerikai közlekedés csodái, automatikus közlekedési jelzőlámpa...
Az amerikai élet egyik legnagyobb problémája a XX. században a városi...
Megtalálták Bogdanovics patriarcha holtestét Megtalálták Bogdanovics patriarcha holtestét
Közel nyolcz hete, hogy Gasteinben üdülő Bogdanovics Luczián...
Miért nincs krumpli Pesten? Miért nincs krumpli Pesten?
„Hej szegény tót legény mindig krumplit zabálnyi”...
A képviselőház háborus ülése A képviselőház háborus ülése
Történelmi nevezetességi ülése vált a mult héten a képviselőháznak:...
Peking utczáin Peking utczáin
Sokat hallunk manapság Khináról, de vajmi keveset tudunk arról az...
Hajó Sándor színdarabja a Belvárosi Színházban Hajó Sándor színdarabja a Belvárosi Színházban
Hajó Sándor darabja az öregedő férfi viadala a szerelemmel s...
Versek 1943-ból Versek 1943-ból
Olykor megfognám elhagyott barátaim kezét, a csibehangon szunnyadó ...
Nagy Emil előadása Kecskeméten Nagy Emil előadása Kecskeméten
A kecskeméti függetlenségi és 48-as pártkör Horváth Mihály képviselő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98