Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

Dick Smith és Billy Wells boxmérkőzése

Az amerikaiak sportszeretetét és sportszenvedélyét nem elégíti ki minden sport. Izgalmas látvány is kell nekik. Ezt szolgálják a boxmérkőzések. Amerikában egy nagyobb boxmérkőzés majdnem mindig eléri azt a méretet, amit a híres Johnson-Jeffries match. A jegyek már hetekkel előbb elfogynak, megindul az üzérkedés a jegyekkel, amelyek a mérkőzés napján nem ritkán százszoros áron kelnek el. Az amerikai nem sajnálja a dollárokat, ha szórakozni akar.

Az idei év box-matcheinek homlokterében a Smith – Billy Wells mérkőzés állott. A mérkőzés óriási érdeklődés előzte meg. Itt is – mint mindig – két pártra szakadt a közönség, amit az előrelátó rendezőség nem hagyott számításon kívül s a közönséget ennek megfelelően helyezte el, nehogy a küzdelem hevében a kedvencéért drukkoló közönség körében zavaró epizódként szintén box-match keletkezhessen.

Természetesen nagy fogadásokat is kötöttek, mert a yanke-nek vérében van a fogadás. Billy Wellsnek volt nagyobb a pártja s ő meg is felelt a beléje helyezett bizalomnak. Okosan és óvatosan dolgozott. Az első három menetben is még Dick Smith volt a többet támadó fél. Ekkor jött azután Wells támadása. A hatodik és hetedik menetben még szívósan védekezett Smith, de a nyolcadik menetben Billy Wells a közönség óriási örömrivalgása közepette knock-outolta Smith-t.

Billy Wellsnek ez a győzelme is igazolta azt, ami az utóbbi évek nagy boxmatcheiből már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a boxolásban nem az erősebb fizikum, hanem a nagyobb technikával rendelkező versenyző győz.

Megosztás:

A cikkhez 2 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Mini galéria
Dick Smith és Billy Wells(szemben) Billy Wells a győztes távozik a ringből Dick Smith a legyőzött Billy Wells tréning közben
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98