Dtum
Login with Facebookk
1917 | Augusztus

A szörnyű ajándék

Az ovodás gyerek is tudja manapság, hogy Amerika ellenségei közé tartozik. Az ujságolvasó ember pedig be is tudja bizonyítani, hogy Amerika nemcsak nekünk, nemcsak Európának, hanem az egész emberiségnek az ellensége.

Milyen istenien szép lett volna, ha Amerikában az emberek, a tudósok, a technikusok, a pénz hatalmas urai megborzadva attól a rémületes vérontástól, amely Európában pirosra festi a vizeket, azon törték volna a fejüket, hogy mi módon vessenek véget az iszonyatoknak, olyan találmányokra tűztek volna ki pályadíjat, amelyek örökre lehetetlenné tették volna az emberek ilyen legyilkolását, s nem azon, hogy fegyvereket szolgáltassanak egyiknek vagy a másiknak, hogy uj emberölő szerszámok föltalálásával adjanak uj alapot a jövő háborujára. Az istenien szép gondolat helyett pokolian sötét szándék és tettek sora fogja örök időkre megbélyegezni az amerikai szellemet. Egy adalék az amerikai szellemvilág értékeléséhez az itt látható csodagép.

Amerika szaksajtója ugy ir erről a valamiről, hogy „amerikai elme ajándékozta meg az emberiséget ezzel az uj találmánnyal”. Szörnyű ajándék: C. A. Barnes a neve annak az amerikai pirotechnikusnak, aki szorgalmasan olvasva az európai hadijelentéseket és harcleírásokat, elhatározta, hogy segít az öldöklés mesterségében, s hosszas kísérletek után föltalálta a „világító ernyőt”. Amint a kép világosan mutatja, a készülék az ernyő tetején lévő karika segélyével a léghajó, vagy a repülőgép aljához van erősítve, s arra szolgál, hogy a levegőből a harctér fölött a földre ejtsék.

Közvetlenül az ernyő alatt van a világító test, egészen alul a világító anyagot szolgáltató acélhenger. A kettő egymással tömlővel van összekötve s közöttük negyven acélcső mered a szélrózsa minden irányába. A negyven tűzcső abból a tengelyből torkol ki, amely tengelye a fölső világító és az alsó tápláló hengernek. A készülék ugy van egyensulyozva, hogy mindig a talpára esik. A működése a következő:
Abban a pillanatban, mikor a készüléket elejtik, egy orsóról lepereg az elzáró fonál, s néhány pillanat alatt működésbe jön az első henger gyulékony anyaga.

A henger fenekére gyakorolt légnyomás felnyomja ezt a nikopodium anyagot a felső testbe, ott automatikusan meggyullad és vakító fehér fénnyel sok ezer gyertyafény erejével világítja meg a csatateret. Az alatt a néhány perc alatt, míg a szerszám a földre ér, a léghajóból vagy a repülőgépből a gépfegyvernél ülő katona pompás célokat figyelhet meg, s őt nem lehet látni, mert a világító ernyő a fényt csak lefelé veti. A fény olyan erős, hogy nagyszerűen lehet a megfigyelő szolgálatot ellátni, sőt a „német” optikai eszközök segélyével még fényképezni is lehet.

Ez is elég szörnyűség ettől a szerkezettől, de a java még hátra van. Mihelyt földet ért a gép, az ütődés uj szerkezeti mozgást okoz az alsó hengerben, s működésbe jön a negyven tűzcső. Ezekből a csövekből mintegy ötven méter távolságra vakító fehér, csaknem ezerfokos lángsugarak tőrnek elő, mint a gépfegyverből a golyók, tehát száz méter sugaru körben kereken nyolcezer négyzetméter területen embert, állatot s minden éghetőt abban a pillanatban fölperzselnek. A készülék tehát megtámadhatatlan, nyolc-tiz percig világít és ha például pihenő táborra esik nyolc-tízezer embert tud megölni, szénné égetni, ahogyan pernyére ég a lepke, ha a szabad lángba röpül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98