Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

Külügyminiszterünk jegyzéke a semleges államokhoz

A diplomáciai ellenoffenziva ötletes és sikeresnek igérkező megnyilvánulását látjuk Czernin grófnak és a velünk szolidáris hatalmaknak a semleges országok kormányaihoz intézett ama jegyzékében, amelyben pozdorjává töri az entente diplomácia régibb és ujabb keletű hazugságait.


Elismerésre méltó éberségre vall, hogy az igazságot végleg megállapító eme jegyzékünk épp akkor kézbesíttetett a semlegeseknek, amikor attól lehetett tartani, hogy az entente szellemi kohójából kikerült szennyirat ujból meg fogja téveszteni a semleges külföldet.


Amidőn Czernin gróf egy finom, de egyuttal erélyes mozdulattal ezuttal lezártnak jelenti ki a háboru felelősségének időszerűen vitatását, amellyel az entente csak szaporítani kivánja a béke akadályait, egyuttal a historiai pillanat teljes átértésével leszegezi azt a tényt, hogy a négyes szövetség hatalmai kezdettől fogva defenziv háborut viselnek, míglen az entente háboru előtti viselkedése, miként mostani erőlködése is a legvakmerőbb imperialisztikus politika folyománya.


Ezért is ujból rámutatva az entente diplomácia épp oly embertelen mint neveletlen viselkedésére, külügyi kormányunk a szövetséges diplomáciával egyetértően Isten és az emberiség előtt elhárítja a háboru folytatásának felelősségét.


A semleges hatalmak diplomáciája és közvéleménye, összehasonlítva a két hatalmi csoport jegyzékét, ezek után könnyen megállapítja majd a helyes igazságot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98