Dtum
Login with Facebookk
1917 | Július

Távolba látó gép

Mihály Dénes negyedéves gépészmérnökhallgató, augusztus 25-én egy korszakalkotó új találmányt szabadalmaztatott, a drótnélküli távolba látó gépet, a melynek segitségével több száz kilométerre fekvő tárgyakról pontos képet lehet felvenni. A feltaláló telehornak nevezi szenzácziós találmányát, a melylyel a hadsereg most kisérletezik. A hadviselés terén ugyanis óriási jelentősége lehet az új találmánynak.

 

A telehor két készülékból áll. A fölvevő és a leadó (reprodukáló) készülékből. Az egész találmány a kinematográfiai s Korn müncheni tanár jól bevált képtáviratozó gépének zseniális tökéletesítése és olyan kapcsolódása, hogy a képelemeket (a kis fénypontokat) olyan gyorsan tudja egyik készülékről a másikra drót nélkül átvinni, hogy ez az átvitel alig egy tized másodperczet igényel.

 

Ha például Budapesten azt akarják tudni, hogy mi történik most Amsterdamban, a fölvevő gépet arra felé irányítják s a leadó készülék már ugyanabban a pillanatban fotografikus hüséggel mutatja a holland város képét. Ez ugyan kissé hihetetlenül hangzik, de ha valóban igy van, a találmány értéke megmérhetetlen s jelentősége világraszóló.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A telehor egy kivitelezése. A baloldalon a képfelbontó, a jobb oldalon a hangrésszel Mihály Dénes
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98