Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Szegedy Miklós- Magyar holnapunk

A hazaszeretet nem érdem, nem privilégium és nem is elegendő jogcím arra, hogy könyvet írjunk. Még akkor sem és különösen ma nem, ha annak, akit hevít, formakészsége sem utolsó és elég ügyes gondolatai vannak a múltról.

 

Minden gondunk a jövőjé, a jövő pedig a jelenből fakad: ami most rossz, azt kell jóvá tenni; a múlt nem adhat mintákat, hanem csak tanulságokat és erőt az eljövendő küzdelemhez. A múltból meríthetjük Szegedyvel együtt a haza, a faj, az intézményes biztosítékok szeretetét és tiszteletét, ez felvértez minket, de a következtetéseket a jelenből kell vonnunk.

Szegedy Miklós konzervativizmusa, legyen az bármennyire tiszteletreméltó, következtetéseiben jórészt veszélyes és haszontalan. Alapérzéseinkben egyébként közel állunk egymáshoz. Mint - úgy hiszem - ó, én is lelkesen hallgattam és olvastam Conchát, és Tisza Istvánról - ha szabad bevallanom - nekem is a legjobb véleményem van. De Szegedyben az epigon ráduplázása tobzódik és amikor Ťmagyar holnapunkť-ról ír, tulajdonképpen - hol őszintén, hol a sorok mögött - a 48 előtti időket sírja vissza.

Hegedűs Lóránt tavaly megjelent füzete (A magyarság jövője a háború után) is kétségtelen hatást gyakorolt Szegedyre, munkájának tárgyi gerincét ezen füzetnek a gondolatmenete adja meg, vele polemizál, mert saját kijelentése szerint a többi radikálistól áthidalhatatlan világok választják el.

Belátni és beismerni, hogy sok tarthatatlan rossz van számos intézményünkben és ezen változtatni kell, ez nem radikalizmus. De viszont nem konzervativizmus a szó nemes értelmében, hanem egyenesen kerékkötés, mindent jónak látni csak azért, mert történelmi múltja van.

 

A történelmi, a nemzeti ideológia napsugár legyen, de ne köd, mely mindent eltakar; erő legyen és reményforrás, hogy meg tudjuk látni az összes külső és belső veszélyeket, gazdasági szükségszerűségeket és meg tudjunk birkózni velük.

 

Szegedy egyoldalúságát a legjobban jellemzi, hogy amikor magyar holnapunk bizonytalansága aggasztja lelkét, gazdasági kérdésekkel a birtokpolitikától eltekintve egyáltalában nem foglalkozik, ezeket történelmi visszapillantásainál is negligálja, noha gazdasági életünkben található meg ma is legtöbb bajunk betegágya.

A külpolitikáról szólva helyesen konstatálja a szerző, hogy eleddig magyar külpolitika nem létezhetett, mert egész külpolitikai gondolkodásunkat Ausztriával való bajlódásunk foglalta le. Ebből aztán arra a meglepő következtetésre jut Szegedy, hogy Ausztriával minden úgy van rendben, ahogyan volt, és ahová külpolitikailag jutottunk (csak úgy véletlenül, közreműködésünk nélkül) az ami természetes, érdekeinknek megfelelő helyünk. Akik ma bajtársaink - úgy mondja - azok a természetes barátaink, akikkel harcban állunk, azok viszont természetes ellenségeink, akiknek céljuk és érdekük, hogy minket elpusztítsanak. 

 

Hát nem kell először Ausztriával rendbe jönnünk és lehetséges-e ez a mai gazdasági alapokon, melyek tartós nyugalmat nem engednek meg? És nem kell-e aztán újból orientálódnunk szabad magyar nemzeti szempontokból? Mert hát hol van az a magyar nemzeti érdek, mely bennünket a világháború mai stádiumába sodort és amely a Szegedy-féle fatalizmust indokolttá tenné? Én nem láttam sehol.

A belpolitikában elsősorban a közigazgatás eljövendő államosítása fáj a szerzőnek és siratja a halálraítélt régi vármegyét, mely véleménye szerint a háborúban nagyszerűen bevált. Én is szeretem a régi magyar vármegyét; de akik pusztán felek a hatósággal szemben, azok jobban tudják.

 

És tagadhatatlan: az emberek, a vármegyei tisztviselők fényesen beváltak, de az intézmény bizony nagyon sokszor csődöt mondott. Egyébként a jövő gazdasági kérdései és a nemzetiségi politika is centralisztikus közigazgatást igényelnek.

Régi választójogi rendszerünkkel is nagyon meg van elégedve Szegedy, sőt a Tisza-féle reformot is sokallja a nemzeti állam érdekében. A kerületek beosztásáról azonban nem beszél. Viszont teljesen igazat kell adnom neki, amiért a választójog kiterjesztését mint a katonák jutalmazásának eszközét elveti.


A birtokpolitika kérdésében tulajdonképpen önmagát tagadja meg Szegedy, amikor igen radikális reformokat sürget. Örvendetes, hogy ez elől konok konzervativizmusa dacára sem térhet ki. Könyve ezen részében érdekes fejtegetéseket találunk, melyek azonban gyakorlati szempontból nem elégítenek ki.

 

Specialitása abban áll, hogy a felosztandó földbirtokokat a hősöknek, mint exkluzív kollektív egységnek óhajtja juttatni és hogy a magyar középosztályt is a birtokreform segítségével akarja megmenteni. Nem nehéz ilyen tetszetős ideákat propagálni, ha a tényleges viszonyok követelményeivel nem törődünk.

 

De hát nekünk pl. az Amerikába kivándorlottak visszatelepítésének kérdése is fáj, és félünk attól, hogy ha a magyar középosztályt is a birtokreform segítségével lehetne csak megmenteni, akkor a parasztosztály is kátyúban maradna.

 

De hála Istennek vannak még más eszközök is, melyekkel a nemzeti jövedelem igazságosabb megoszlásáról gondoskodhatunk. Hatalmi eszközök, de nem utolsó sorban az előítéletek félredobása és a nevelési elvek módosítása is. És sok más, amire ilyen keretben nehéz kiterjeszkedni.

Bizony: a magyarság jövője súlyos gond és mindnyájunktól megfeszített munkát követel. De ennek a munkának eredménye csak akkor lesz, ha hazaszeretetünkből belátás, komolyság és a lehetségesre irányuló acélakarat fakad.

 

Boross Géza Gyula

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98