Dtum
Login with Facebookk
1918 | Augusztus

A hónap rövidhíreiből

A hordóhiány leküzdése

A szüret előtt jelentkező óriási hordókereslet kielégitésére a földmivelési miniszter, értesülésünk szerint, Németországból igyekszik használt hordókat importálni. Eddig ötvenezer hektoliter hordót sikerült Németországban lekötni. A szükséges valutát a földmivelési minisztérium közbelépésére a pénzügyminiszter már fel is szabaditotta.

Ezenfelül a minisztérium az állami erdőségek dongakészletéből nagyobb mennyiségü hordóanyagot fog a termelőknek átengedni. Az állami erdők igazgatósága most teszi meg erre nézve bejelentését és hozzávetőleges számitás szerint az idén 50-60.000 hektoliter állami hordó jut e cimen is a bortermelőkhöz.

Nagy baj, hogy a meglévő hordókkal valóságos lánckereskedelmet folytatnak. A hordóuzsora letörésére azonban intézkedések történnek. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság számitásokat folytat a hordó előállitási költségeinek megállapitása végett. A gyártási költségek megállapitása után tájékoztató árakat fognak életbeléptetni a hordóra. 


A Magyar Rt. Délafrikai Vállalatokra felszámolása

Érdekes közgyülési hirdetmény jelent meg a hivatalos lapban. A hirdetményt a felszámolás alatt álló Magyar Részvénytársaság Délafrikai Vállalatokra tette közzé, felszólitván a részvényeseket, hogy jelenjenek meg az augusztus 20-ára kitüzött közgyülésen a végfelszámolás jóváhagyására.

Ezt a vállalatot a régi jó időkben a Hatvany-Deutsch cég alapitotta, a célja lett volna, hogy Délafrikában a magyar tőkének utját egyengesse. Munkáját azonban megakadályozta a háboru. Vagyona 74.269 korona készpénz s ezt most a részvényesek között felosztják. Minden részvényre 59 korona 41 fillér esik, mint emléke azoknak az időknek, amikor a világkereskedelemnek még nem szegték frontok az utját. 


A szerb rézbányák és a Steeg

A maidanpeki értékes szerb rézbányák üzembetartatásával tudvalevően a hadvezetőség az Osztrák és Magyar Államvasuttársaságot bizta meg. A bányák eredeti tulajdonosa: a Mines de Cuivre de Maidan-Pek nevű belga társaság most rendkivüli közgyülést hivott egybe az alaptőkének 2,35 millió frankkal való felemelése céljából, amelyet a belga részvényesek a megváltás fejében kapnak. 

Bőrkiutalás a gazdáknak

A földmivelésügyi miniszter fölhatalmazta nemrég a törvényhatóságokat, hogy a mezőgazdáknak engedelmet adhassanak állataik bőrének kicserzésére s igy a bőrt a gazdák gazdaságukban szerszámok javitására és cipő készitésére fölhasználhatták. A földmivelési miniszter ezt az intézkedést most visszavonta s elrendelte, hogy az elhullott állatok bőreit is be kell szolgáltatni a Bőrközpontnak, amely havonként egy métermázsa bőrt utal ki a törvényhatóságok gazdáinak. 


Gabona helyett lisztet

Debrecen törvényhatósága országos akciót kezdett, hogy a tejellátás biztositásához és a tejtermelés fokozásához szükséges takarmánymennyiséget, tehát a korpát ne engedje ki a kormány a külföldre. Ezért a szövetséges országoknak a kormány csak a lisztet szállitsa el és a korpát tartsa vissza az országban. A város a felirathoz az összes törvényhatóságok hozzájárulását kérte. 


A petroleum és a benzin

Nyiregyházáról érkező jelentés szerint ujabban nagyon sok gazda panaszkodott amiatt, hogy a földmivelésügyi miniszter által kiállitott utalványra nem tudnak nyersolajat és benzint kapni a csépléshez.

A finomitó telepeken, ahová az utalványok szólnak, azt mondják ugyan, hogy nincs készlet, de elterjedt az a hir és az a jogos föltevés, hogy a finomitók csak azért tagadják meg a készlet kiszolgáltatását, mert utalvány nélkül illetve a megállapitott áron felül hozzák forgalomba a készletet. Ezért az alispán távirati uton kért sürgős intézkedést a közélelmezési minisztertől, hogy a nyersolaj és benzin kiszolgáltatására minden rendelkezésre álló eszközzel kényszeritse a teleptulajdonosokat. 


Német szervezkedés a Keleten

A németek balkáni expanziójának támogatására a legközelebbi időben nagyszabásu letelepülés fog történni. A német-bulgár kereskedelmi összeköttetés élénkitésére Szófiában egy német külső kereskedelmi kamarát nyitnak s a Bukarestben már meglévő német gazdasági szervezetet szintén német külső kereskedelmi kamarává alakitják át.

Törökországban két külső kereskedelmi kamarát szerveznek. Az egyik Konstantinápolyban fog müködni, a másik pedig az ázsiai Törökországban létesül és müködése a Kaukázusra és Perzsiára terjed ki. 


Az osztrákok és a magyar fa

Többizben jelentettük, hogy Ausztriában igen meleg érdeklődés kiséri a magyar faárveréseket. Nagyváradról azt irják nekünk, hogy az ottani katholikus püspökség 300 hold fenyő- és tölgyerdő faállományát bocsátották önkéntes árverésre. A kikiáltása ár 3 1/4 millió korona volt, igen heves küzdelem után egy bécsi magáncég váltotta magához a faállományt 7,300.000 korona vételárért.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hegyaljai állami borpincze (Sátoraljaújhely): a pincze egy mellékága Hordókészítés
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98