Dtum
Login with Facebookk
1918 | December

Trianon – alternatívák

Lehetett volna rosszabb is?

Igen, lehetett volna. A legszélsőségesebb csehszlovák igények a teljes Északi-középhegységet is elcsatolták volna, beleértve Miskolcot, Salgótarjánt, Balassagyarmatot. Felvetődött egy csehszlovák-szerb korridor igénye – ehhez a Nyugat-Dunántúlnak Csehszlovákiához kellett volna tartoznia.

Az extrém román igények szerint a Tisza lett volna az országhatár, vagyis a teljes Tiszámtúl – Debrecennel, Békéscsabával Romániához kerül. A legmerészebb szerb igények a Balaton vonalától délre és nyugatra tervezték az országhatárt, vagyis a teljes Dél-Dunántúl és az előbb említett korridor is elvész Magyarország számára, és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz kerül.

Lehetett volna jobb is?

Igen, lehetett volna. Az amerikai békedelegáció 1919-es javaslata Magyarországnál hagyta volna Csallóközt és Szabadka térségét, valamint egy keskeny kelet-alföldi sávot Nagykárollyal és Nagyváraddal. Magyar kézen maradt volna Kárpátalja is.

A brit delegáció Kárpátalja esetében a mainál rosszabb, Romániával és a délszláv állammal szemben azonban számottevően jobb határokat hozott volna. Szatmárnémeti és Nagyvárad térségének (az amerikai tervhez képest is) szélesebb sávja, délen Szabadka, Újvidék környéke, északon a Csallóköz mellett Rimaszombat és Kassa magyar kézen maradt volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98