Dtum
Login with Facebookk
1918 | Július

Mudin István hősi halála

Atletikánknak ismét gyásza van, A háboru molochja uj áldozatot követelt. Mudin István a MAC általánosan becsül és szeretet sulyatlétája vérzett el az orosz fronton junius 22-én. Eggyel ismét kevesebben vagyunk. A régi gárda egyik oszlopos tagját terítse le a golyó, hogy gyászba borítson egy viruló családot.

Fiatal felesége lett özvegy és kis fiacskája árva. Mudin Imre sulydobó bajnokunk és rekorderünk testvérbátyját és sportban tanító mesterét veszítette el Istvánban. A család gyászában az egész sporttársadalom osztozik.

Mudin István kezdetben az Aradi AC színeiben szerepelt mint birkózó és sulyatléta, majd a MAC tagja lett. Mint versenyző legszebb eredményeit a kalapácsvetésben érte el. Ennek a sportágnak ugyszólván különálló képviselője volt és rekordere is; mint gerelyvető, főleg a magyar gerelyvetésben volt kiváló, de a svédgerelynek is mestere volt.

Sulydobásban és diszkoszvetésben nem tudott a legelsők közé emelkedni. Kiváló sporttudása révén három olympiádon képviselte becsülettel a magyar színeket. Jó megfigyelő volt és mint oktató is elsőrangu volt. Legkiválóbb tanítványa Imre öccse volt a többszörös bajnok és rekorder.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mudin István Mudin István (MAC.) klasszikus diszkoszdobása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98