Az első világháború utolsó nagy német támadására 1918. júliusában került sor. Hogy utolsó, azt akkor persze szinte senki sem tudta. A német hadvezetés az északi, flandriai, Hagen fedőnevű tervezett offenzíva előkészítőjének – tehát korántsem a legutolsónak – szánta ezt az akciót.

Az antant pedig – először a háború folyamán – a ténylegesnél nem rövidebbnek, hanem hosszabbnak becsülte a háború győzelemig hátralévő idejét. És ki tudja, a teljes győzelemig (ebben az antant nem kételkedett) mit kell még kiállni?

A német támadásra a frontvonal francia szakaszán, Reims város ellen – vagyis a Marne folyó közelében kialakult zsák egyik szájánál – került sor. A támadás során, noha nyugati front egészét tekintve ekkor már nagy volt az antant túlereje, még sikerült helyileg fölényt kialakítani: 48 német hadosztály támadt 36 ellen, a tüzérséget tekintve pedig kétszeres a német túlerő.

Csakhogy a franciák számítottak erre a támadásra. Erőiket időben visszavonták, így azok nem semmisültek meg. A németek néhány kilométernyi előrenyomulás után stabil francia védelembe ütköztek.

Sőt, még a német támadás napján francia ellenlökés következett. A németeknek még helyi, taktikai sikerre sem tellett. Megérkeztek az antant erői, hogy a zsák másik oldalán támadjanak, ami a német csőd után immár azzal fenyegetett, hogy az antant veszi át a kezdeményezést.