Dtum
Login with Facebookk
1918 | Szeptember

Rablógyilkosság a fővárosban

Vasárnap reggel óta lázas izgalommal nyomoz a rendőrség egy rablógyilkosság ismeretlen tettesei után, mely azonban előreláthatóan csak akkor fog sikerrel járni, ha az áldozat személyazonossága lesz megállapítva. Egyelőre még ez kis nehézségekbe ütközik.

 

Vasárnap reggel fél nyolc órakor Bencze (31) József a Népligetben szokásos körsétáját tette és a 13029 számu gázlámpától alig néhány lépésnyire levő bokorban egy munkáskülsejü férfi hulláját találta, melynek fején egy nagy seb volt. Rögtön jelentést tett felfedezéséről a főkapitányságnak és néhány pillanat alatt a nyomozó hatóságok képviselői, Simon vizsgálóbíró, Moldoványi ügyész, Krecsányi főkapitányhelyettes és dr. Hetényi Imre detektivfőnökhelyettes néhány detektívvel ott voltak a helyszinen.

 

Megállapitották, hogy az áldozat nyakán fojtogatásból eredő nyomok vannak, jobboldali bordái el vannak törve, jobb lágyéka táján ütések és rugások nyomai láthatók, fején homloka táján fejszétől, kardtól vagy más éles tárgytól eredő nagy seb van.

 

A holttest 158 cm magas, szemei sárgák, fogai épek, orca rendes, haja gesztenyebarna, bajusza hosszu, őszes és frissen beretvált orca véres. Ruházata szürkekockás zakkó, kék egysoros mellény, vászon nadrág, ingében P. S. alsónadrágjában P. I. tintával írt betők vannak, mint azokat a mosóintézetek szokták bejegyezni. Mellette elszórva 13 darab huszfilléres, 11 darab kétfilléres, egy darab tizfilléres, egy üres bőrerszény, egy dohánytárca és egy öreg papirzacskó, melyben a gyárak a hetibéreket a munkásoknak kiadják. A papirzacskón a következő jegyzetek vannak. A jobb sarokban 174, a középen Nagy, utána egy bélyegzőtől eredő 1918 okt. 5. alatta hetibérének összege K 105.34. A holttest jobb karján egy sziv van tetoválva, a könyökhajláson alul N. J. 1870-1877.

 

A hulla fekvéséből következtetni lehet, hogy a fojtogatás és a halálos emberölés miért is történhetett és csak haldokolva, vagy már holtan cipelték a szerencsétlent a felfedezés helyére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98