Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

A hogyan elindult és ahová ér!

Alig egy negyed századja, hogy Lilienthal Ottó, a dinamikai repülés martirja megmutatta a világ technikusainak, hogy lehetséges az embernek szárnyakkal utat tenni a levegőben, s halálával pecsételni meg ezt a hitvallást.

Nyomában megindult a nagy munka, gyakorlatilag is megoldani a repülés problémáját. Lilienthal martirhalála után egy kis stagnálás következett, majd Amerikába a két Wright testvér folytatta ott, ahol a halál pontot tett Lilienthal munkájára. A siklórepüléssel indult el a dinamikai repülés, aminek magyarázó képéül azt a jelenetet mutatjuk be, mikor a Wright testvérek kiséreti telepén egy lejtőről lesiklik az aviatikus két hatalmas szárnyfelületben állva.

Azóta tudjuk, hogy a repüléshez nem kell épített lejtő, pótolja a levegő szárnyaira való emelkedés lehetőségét a motor, amely sebesen inditja és emeli föl a gépet és viszi most már majdnem kétszáz kilométer sebességgel. Alul egy fantasztikus gépet lát az olvasó. Mozdony, amelynek szárnyai vannak, s ezek a szárnyak ugy csapkodnak, mint a madár szárnya, s ezzel repül a gép, akárcsak a madár. Két oldalt a mai repülőgép felületei biztosítják, hogy gépromlás esetén siklórepüléssel még baj nélkül földet érjen a gép.

Ez a repülőmozdony még nincsen megépítve. Idáig még nem jutott a repülőgéptechnika, de éppen azok a lehetőségek, amelyek már is bámulatba ejtették a világot, szinte indokolttá teszik ezt a fantazmagóriát is. Vajjon elmondhatjuk-e nyugodt lélekkel, hogy a repülőmozdony lehetetlen, vajjon nem kell-e hinnünk, hogy akkor, mikor már épül az a tizenkét személyes légi omnibusz, amely London és Páris között fog a levegőn át közlekedni, ez a gépcsoda is megépülhet.

Más kérdés, hogy a motortechnika fejlődése nem teszi-e majd fölöslegessé, hogy élő tüzet vigyenek föl gőzgép formájában a levegőbe. Szóval elindult a repülőgép az épített lejtőn való lesiklással, s ma már keresztülkasul szeldesik a levegőt a karcsu, nyilsebesen száguldó repülőgépek, amelyek nem is olyan régen még gyilkos fegyvert adtak az embereknek, ma pedig a békés munka szolgálatába állanak. A világ nagy repülőgépgyáraiban pedig lázas munka folyik. Készül az uj világ csodája, az a repülőgép, amellyel az ember át fog repülni az Atlanti-óceánon, át fog repülni Európából Amerikába.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98