Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Lucifer egyik segédje

Pár héttel ezelőtt nagyon sajátságos és szokatlan tárgyalás játszódott le a főváros egyik járandósága előtt. Két berlini hölgy, akik valószínüleg egy kis finom, magyar kosztra jöttek le hozzánk, szobát bérelt a legelső dunaparti fogadók egyikében, azzal a kikötéssel, hogy a szoba féreg- és rovarmentes legyen. Be is hurcolkodtak a szobába két apró ölebbel, - de pár nap mulva oly temérdek bolha zaklatta óket, hogy se éjjel, se nappal nem volt maradásuk a szobában. Erre bepörölték a fogadó tulajdonosát, hogy nem felelt meg a kikötésnek, mert a szobában nem lehet tartózkodni a sok bolha miatt. A fogadós azzal replikázott, hogy a két hölgy hozta a bolhákat a két ölebbel és a biróság – mivel az volt a perdöntő körülmény, hogy honnan és hogyan kerültek a bolhák a szobába – elrendelte a szakértői szemlét.

A szakértő – az országos rovartani intézet egyik tisztviselője – alaposan el is döntötte a kérdést. Mindenekelőtt megállapította, hogy a bolha nagyon különös állat és több fajtája van, aszerint, hogy emberen vagy állaton él-e: sőt az egyes állatoknak is megvan a saját külön fajtájuk. Igy például: az ember, a kutya, a mókus, a róka, a sün és a tyuk bolhája ugyan mind egy és ugyanazon nembe tartozik, - de ezért mégis valamennyi külön, egyéni fajta. Ami azt jelenti, hogy az ember bolhája – ameddig teheti – hűségesen ragaszkodik az emberhez és meg át a kutyára: de viszont és megfordítva is áll, vagyis a kutya bolhája is csak akkor költözik át az emberre, ha már nagyon elszaporodott és a rendelkezésre álló kutya kevés...

Ez után a bevezetés után következett az összehasonlítás, illetőleg a döntő próba és a bizonyítás. A szakértő felszólította a két német kisasszonyt, hogy fogjanak saját magukon egy-egy bolhát, - s ugyanekkor a szakértő a két öleb mindegyikén szintén eredményes vadászatot rendezett az alkalmatlan élősdiekre. Az így összefogott négy állatot egymás mellé fektetve mikroszkóp alá fogta a szakértő és – megmutatván a biróságnak, hogy a négy bolha teljesen egyforma – megállapította, hogy az állatok nem az ember bolhái, hanem a kutyákéi, amit a bolhák nyakán lévő 7 szőrpikkelyalkotta gallér biztosít.

Következésképpen a bolhákat a kutyák hurcolták be a fogadóba és ezen az alapon elutasítottak. Képünkön az ember bolháját mutatjuk be több százszoros nagyításban. Sokkal ismertesebb ez, semhogy külön személyleírásra szorulna. Sok bosszuságot okoz – kivált a nőknek, akikhez könnyebben hozzáfér a lent nyitott ruházat miatt – és augusztusban és szeptemberben legtürhetetlenebb.

A régiek azt hitték, hogy "magától terem" a szemétben, különösen a nedves fürészporban, de ma már tudjuk, hogy a szemét és a piszok csak melegágya a bolhának, de maga az állat rendesen, rovarmódra fejlődik a petéből, melyet a nőstény a padló hézagaiban, szemetes sarkában rak le. Egy-egy nőcske 800 petét is szaporít és a bolha különösen a gyerekszobában és az ujonnan épült házakban fejlődik. Petekorától számított négy hét (télen csak hat hét) mulva már ugrik. Ugrik – és keresi az embert.
A stockholmi arzenálban, például, őriznek egy ágyut, mellyel Krisztina svéd királyné "sajátkezüleg" vadászott az "udvarképes" bolhára.

Így ád a bolhaszinház direktorának kenyeret vérért a mi bolhánk, mi bolhánk, melyet "Lucifer cselédjé"-nek kereszteltek el a franciák, noha ez a kis jószág igazán ártatlan és türhető kellemetlenség azzal a sulyos veszedelemmel szemben, melyet egyik félelmetes rokona, a forró égöv alatt honos fekélybolha okoz. Afrika és Amerika forró vidékein, az ember lakása közelében, száraz és meleg helyen tartózkodik ez a félelmetes apróság, melynek nősténye az emlős állatok és az ember bőre alá furakodik, különösen az ujjak közé vagy a köröm alá.

Itt sokáig nyugodtan marad s piros foltosodásnál és kis viszketésnél egyéb változást nem okoz a bőrön. Ha azonban vakarják és dörzsölik ezt a helyet, akkor komoly gyulladás fejlődhetik és a seb elhanyagolása végzetes követelményekkel is járhat, - különösen azért, mert az ilyen sebes helyre szivesen odatelepszik a második, harmadik nőstény bolha is. A veszedelem pedig azért nagy, mert a befurakodott nőstény bolhát erőszakkal kivenni nem lehet a törmeléke megfertőzi a vért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98