Dtum
Login with Facebookk
1919 | Február

Az új Magyarország

Szende Pál pénzügyminiszter megismertette a szakértők meghivott képviselői előtt a nagy vagyonadó törvény tervezetét és ismeretessé válnak főbb intézkedéseiben Buza Barna földmívelési miniszter földosztási reformalkotásai is.

 

A mit mind a két nagy szocziális munkából ilyen módon megtudhattunk, kétségtelenül alkalmas rá, hogy egyrészről a megmozdult aggodalmakat eloszlassa, másrészről egy jobb, igazságosabb és elégedettebb jövendő reményeit ébreszsze. Nincsen szó se elkobzásról, se arról, hogy az eddigi duskálkodók helyébe más rétegek ülhessenek a tétlenség és a henye boldogulás ölébe. A szándékolt reformok senkit se támadnak tisztességgel szerzett, becsülettel gondozott és munkával ápolt birtokában és nem teszik a lábait lógató úrrá azt, a ki csak az öblös hangjával és féktelenségével akar tunya jóléthez jutni.


Másról van szó. Arról van szó, hogy a feneketlen nyomorúság, a teljes nincstelenség és a égig tornyosodó gazdaság, a határtalan jólét közötti fájdalmas és felháborító ellentétek eltűnjenek. Hogy senki se ülhessen azért, mert ügyesen választotta meg az apját, vagy mert szerencsésen spekulált, vagy mert nagyon értett a viszonyok lelketlen kihasználásához, összeharácsolt milliói vagy százezrei tetején. És viszont senki se legyen azért, mert nem volt se ilyen szerencsés, se ilyen ügyes, se ilyen lelketlen, minden becsületes törekvése, minden hűséges és dolgos szorgalma daczára a nyomorúság örök szolgaságára ítélve.

 

Arról van szó, hogy a kinek több van a kelleténél, sőt több van a soknál is, az adja le a közterhek fedezésére a maga fölöslegét és a ki kincseket sarczolt össze magának a legnagyobb szenvedések, a legnagyobb áldozatok és a legnagyobb nyomorúságok idején, az ne élvezhesse így szerzett zsákmányát, hanem vetekedjen azzal, hogy visszaadja, a mit így elmarkolt.

 

És arról van szó, hogy a ki egy dolgos és igénytelen élet számára elegendő darabka földön a maga ura akar lenni és a ki erre való rávalóságát tisztes erkölcsével, hasznos tulajdonságaival, józan viselkedésével és nehéz időkben tanusított áldozataival be is igazolta, hogy az emberséges vágyát, czélját el is érhesse.

 

Ezt akarják a nagy szocziális alkotások, úgy a vagyonadó-tervezet, mint a földreform. Hogy az újjáalakuló, demokratikus, szabad Magyarország egy egymástól se rangbeli, se pedig nagy vagyoni különbségek által el nem választott, elégedett és a tisztes élet eszközeivel ellátott polgárság összetartásában és szeretetében induljon neki egy boldogabb jövőnek. Senkitől se veszi el azt a lehetőséget, hogy erkölcsös érzelme, igyekezete, szorgalma és takarékossága gyümölcseit élvezze. De elveszi azt a lehetőséget, hogy bárki is minden hasznos munka nélkül tobzódó jólétben élhessen és kirekeszti a boldogulás területéről a henyéket, a garázdákat, a hibás erkölcsűeket, a kik abból akarnának megélni vagy jólétbe jutni, a mit másoktól ravaszsággal, lelketlen élelmességgel vagy terror erőszakával elszednek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98