Dtum
Login with Facebookk
1919 | Július

Közlekedési találmányok

Hiába van a földön express-vonat, express-hajó, automobil, sőt ujabban már repülőgép is, amelyek óránkint hatvan kilométertől kétszáz kilométerig terjedő gyorsasággal száguldoznak, hiába van továbbá a gyors kerékpár és a kerekes cipő, az emberi elme nem szünik meg folyton uj és uj közlekedési eszközöket kigondolni.

Vasutra, hajóra, autóra, repülőgépre nincs az embernek mindennap szüksége, a kerékpár pedig nem minden vidéken alkalmas, igy tehát az emberi leleményesség olyan közlekedési eszközök kitalálásra irányul, amelyekre folyton szüksége van és amelyek inkább kényelmet jelentenek számára, mint időmegtakarítást.

Vizikerékpárt minden esztendőben ( a háboru éveit kivéve) föltaláltak egy pár tucatot. Nagyon eredeti szerkezet ezek közül egy Draxler nevezetű németországi gépészé: egy kerékpár, amelyet szárazon és vizen egyformán lehet használni. A csónakszerkezetet az ember összehajthatja és ráerősítheti a kerékpárra. Pár perc alatt viszont a kerékpárról lehet lekapcsolni az egészet és vizre bocsátani. A kerékpáros a csónak közepére áll, egy áttétellel a taposót összeköti a csónak propellerével, azután vígan száguldoz a víz tetején ép ugy, mint szárazon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Dexler féle A Dexler féle
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98